Véres éjszakák
Miután tőrként hasítottak belém az emlékek, dühöngtem, üvöltöttem, majd visszamentem a bárba. Nem néztem senkire, csak berohantam a ruháimért és hazamentem. Napokig ki sem mozdultam a lakásból, csak ültem a sötétben. Erőm híján, vegetáltam.
Tudtam, hogy vért kell innom ahhoz, hogy életben maradjak. Nem tudtam elfogadni ezt a tényt. Majd egyik este, kopogtattak. Felismertem a fiatal srác hangját, aki a bár tulajdonosának a kifutófiúja volt.
Odakúsztam az ajtóhoz, és a friss vér illata teljesen elborította a tudatomat. Hihetetlenül ősi ösztönt éreztem magamban, és az utolsó szuflámat összeszedve, kitéptem az ajtót, berántottam a fiút, majd csak azt vettem észre, hogy fölé tornyosulva habzsolok a véréből.
Sírtam fájdalmamban, hogy megöltem fékevesztett éhségemben. El kellett döntenem, hogy ők vagy én…
De az édes-fémes íz bomba csiklandozása a nyelvemen, és a meleg, pulzáló vér futkorászása a torkomban, majd az érzés, hogy összes haldokló sejtemet új élettel töltötte fel, olyan mámort adott, mely az orgazmushoz volt csak hasonló. Kivirultam és többet akartam…
Így lettem hát az, aki ma vagyok. Jól éreztem magam a városban, visszamentem táncolni, persze ezután csak éjszakai műszakot vállaltam. Imádtam, hogy sokkal ruganyosabb lett a testem, mint annak előtte, és valahogyan a rock zene basszusait is másként hallottam, élesebben, őrjítőbben…
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Odavoltak értem. A bár tulajdonosa mindent megengedett, amit akartam. Csak a szemeibe kellett néznem…
Munka előtt és után, vadásztam. Becserkésztem áldozataimat, játszottam velük kicsit, majd elvettem, amit akartam.
Báthory Erzsébet után, szabadon, megváltoztattam a művésznevemet Vérgrófnőre. A műsorban teret is engedtem annak a szenvedélyemnek, hogy szerettem, amikor a vér folyt a testemen, és úgy táncoltam. Azt gondolták, művér. Meg voltak bolondulva értem. S fogalmuk sem volt arról, hogy a színpadról, mint egy magaslesről, a leendő prédákat válogattam ki.
Nem felejtettem el azt a férfit, aki ezt tette velem. Éreztem, hogy egy láthatatlan fonál összeköt vele, hiszen ő alkotott engem. Tudtam, ha eljön az idő, elindulok megkeresni…
A gyönyörűen kidolgozott fotók Foto Camino munkáját dicsérik. A sminkért köszönet Varró Erzsébetnek, a türelemért, és a véres fröcskölésért Daróczi Edit Ágnesnek.
