EseményekHírekMotoros túra

Vasárnap ismét felvonulnak az elegáns urak: 10 éves a The Distinguished Gentleman’s Ride

DGR Budapest 2022 Route FortyTwo2023. május 21-én (vasárnap) immár tizedik alkalommal száll nyeregbe több száz jól öltözött motoros Budapesten, hogy részt vegyen a világ legnagyobb jótékonysági motoros eseményének hazai futamán. A The Distinguished Gentleman’s Ride (DGR) célja, hogy felhívja a figyelmet a prosztatarák megelőzésére, a férfiak mentálhigiénés egészségére és az ezzel kapcsolatos jótékonyság fontosságára.

A megmozduláson az elmúlt 10 évben itthon több mint négyezren vettek részt, a szponzori felajánlások összege pedig meghaladta a 70 ezer dollárt.

Május 21-én csaknem 100 000 elegáns motoros vonul fel a világ több mint 100 országának mintegy 1000 városában – köztük 10. alkalommal Budapesten is –, hogy egyéni és szponzori adományokat gyűjtsenek a novemberi „bajszos” kampányból már ismert Movember foundationnek.

A rendezvénysorozat a 2012-es indulásától mára a legnagyobb vintage, klasszikus és épített motorok részvételével zajló jótékonysági rendezvénnyé nőtte ki magát. A DGR résztvevői az elmúlt 11 évben összesen 37,5 millió dollárt ajánlottak fel a fenti célokra. A kezdetek óta évről évre nőtt a figyelemfelkeltő, jótékonysági motoros eseményen a résztvevők száma, és ezzel együtt a felajánlások is.

A pandémia miatt két alkalommal elmaradt a szervezett felvonulás, azonban tavaly újra nyeregbe szálltak a jól öltözött motorosok. 2022-ben Magyarországon 297 motoros vett részt és közel 3,5 ezer dollárt adományoztak.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Összeállt a DGR Budapest 2023 Triumphvirátusa!

Mint az eddigi években, idén is megmutatkoznak ismert magyar közéleti szereplők, hogy képviseljék és népszerűsítsék ezt a nemes ügyet. Guld Péter újságíró és Hajas László mesterfodrász már összeszokott DGR páros, az idei lesz a harmadik alkalom, amikor közösen motoroznak a csapat élén. Ebben az évben Rákóczi Ferenc rádiós műsorvezető is csatlakozott hozzájuk, aki amellett, hogy rögtön igent mondott a felkérésre, nagyvonalú adományával a hazai donációs lista tetejére ugrott.

Csak 250 darab készül a Triumph The Distinguished Gentleman’s Ride Limited Edition motorjából

A hazai férfiak körében a prosztatarák az egyik vezető daganatos kórkép: évente mintegy 4000 új esetet diagnosztizálnak, és 1100-1400 férfi hal bele a betegségbe. Az európai összehasonlításban a magas halálozási arány oka, hogy itthon a férfiak 80 százaléka későn, a betegség áttétes stádiumában kerül orvoshoz, miközben Nyugat-Európában és az USA-ban az érintettek 80 százaléka már akkor elkezdi a terápiát, amikor a daganat még nem terjed túl a prosztata határain.

Ezért is fontos, hogy felhívjuk a figyelmet az egészségtudatosság és a szűrővizsgálatok fontosságára. Férfiaknál az urológiai, proktológiai és a kismedence szerveinek bármilyen panaszát prevenciós jelleggel kell megközelíteni, hiszen a korai diagnózis jelentős hatással van a gyógyulási esélyekre, illetve a kezelést követő életminőségre.

Amennyiben szívesen csatlakozna a felvonuláshoz, kérjük regisztráljon a budapesti eseményre a www.gentlemansride.com oldalon. A regisztráció után minden részletet megtalál a futammal kapcsolatban az adatlapján, a neve alatti „Budapest” feliratva kattintva.

A 2023-as tervezett útvonal.

 

Címlapkép: Route FortyTwo

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük