KiemeltMotorokMotortesztek

Tartós teszt: Belejöttem az utasszállításba a Honda CL500-zal

Visszagondolva úgy tűnt, hogy az elmúlt hónapban kissé elhanyagoltam a Kis Hondát, de ahogy visszanéztem a fényképeket, mégis volt jó néhány kellemes közös élményünk, csak a nagy nyári nyüzsgés miatt éreztem olyan kevésnek.

Mivel már javában tart a nyári szünet és mindkét gyerek ithon van, a hétköznapi ügyeket nem tudom velük együtt motorral intézni – két gyerek sajnos nem fér fel a CL500-ra. És megérkezett a családom is Floridából, ami megint csak másfajta feladatokat rótt rám, természetesen autóval.

Szó volt róla, hogy a családi nyaralásra levisszük a scramblert, hogy a húgomék tudjanak motorozni egy kicsit a Balcsi körül, de ők is négyen voltak, így ez a program is egyszerűbb volt autóval. Végül a motorozások azokra a „lyukakra” maradtak, amikor a rokonok épp másfelé kalandoztak, és a gyerekekből is maximum egy volt itthon.

Így aztán a kilométerek nem gyűltek olyan tempóban, mint az előző hónapban, mivel most tényleg csak rövid utakra ültem fel. Erre viszont még mindig azt mondom, hogy tökéletes ez a motor. Érdekes, mert kezdőként valószínűleg NAGY motornak éreztem volna, most viszont ez lett a kicsi a nagy (a Street Glide) mellett, ami a legjobb választás a mindennapi közlekedésre. Viszont ahogy jövök-megyek, egyre több motoros kerül elő a környezetemben, akiknek ugyanilyen motorjuk van és túrázni is a scramblert használják.

Karaokee-party a csajokkal

Honda CL 500 Scrambler tartós teszt Csajok a motoron Karaokee Party

A hónap egyik motoros fénypontja az volt, amikor a Csajok a motoron szülinapja alkalmából szervezett Karaokee partyra motoroztunk el a kislányommal (aki augusztusban már 10 éves nagylány lesz). Igazi kellemes, nyáresti „night ride” volt 27 fokban a szinte üres utcákon motorozva, csajosan csacsogva – már amennyire a menetszél engedi ugye – persze elsősorban ő csacsogott egész úton.

A bulinak egyébként az vetett véget, hogy rám telefonált a húgom, hogy az unokaöcsém ott áll a házunk előtt a barátnőjével és nem tud bemenni, mert nincs kulcsa. OK, semmi probléma, érzékeny búcsút vettünk a csajoktól, motorra pattantunk, és hipp-hopp, fél óra alatt otthon is voltunk.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Motorozás a húgommal

A másik nagy élmény az volt, amikor a húgommal motoroztunk. Mivel előre megbeszéltük, hogy ha itt lesz, akkor kipróbálja majd a Scramblert (hogy ugyanannyival megy-e a kék is, mint a narancssárga), erre is szakítottunk időt. A sógorom hozott motoros felszerelést is, a húgomnak én adtam kölcsön sisakot meg a kabátomat.

Először kettesben motoroztunk. Én vittem a húgomat, hogy szokja a feelinget, és hogy legyen alkalma kipróbálni a hátsó ülést is.

Ennek az útnak több tapasztalata is lett:

  • A Scrambler nem a legkényelmesebb hátul, legalábbis egy felnőtt embernek kissé kuporgós és kemény az ülés (a kislányom eddig nem panaszkodott ilyesmire).
  • Már merek utast vinni, még akkor is, ha nem gyerek, hanem velem egyforma a súlya. (Bár a Street Glide-dal lehet, hogy nem lennék ilyen bátor, szóval számít, hogy a motor is könnyű.)
  • A Honda Safety tréning nagyon hasznos volt, mert jól ráéreztem a gázkezelésre. Még a húgom is megjegyezte, hogy milyen jó, hogy nem fejeli le állandóan a bukósisakomat, amikor váltok.

Később a húgom egyedül is gurult egy rövidet. Először teljesen be volt parázva, mert Floridában a sógorom még sosem engedte el egyedül, mindig ketten motoroztak, két motorral. Aztán mikor ráérzett az ízére, azt mondta, hogy itt sokkal jobb motorozni, mert sokkal szebb a táj. Mondjuk én irigylem a tengert, de való igaz, hogy mifelénk a növényzet és a domborzat is sokkal változatosabb.

Honda CL 500 Scrambler tartós teszt Ketten Patty és Tony

És ha már elutaztatták a bukósisakot meg a motoros (protektoros) flanelinget Floridából Magyarországra, nem maradhatott ki az sem, hogy a férjével együtt motorozzanak. Így romantikázhattak egyet a naplementében Zuglóban, és valószínűleg még egy hírességet is láttak menet közben, mert átment előttük az úton Gyuri a Bochkor showból. Patti igazi starstruck lett.

Szóval így telt el a kis Hondával ez a hónap. A húgomék tegnap reggel visszautaztak Floridába, de megígérte, hogy hamarosan küld majd videókat a motoros kalandjaikról, amik szintén felkerülnek a YouTube csatornánkra.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük