HírekMotorokMotorozás

Szombaton rózsaszínben vonulnak a motorosok az utcára

A Magyar Rákellenes Liga idén negyedik alkalommal tart sajtóeseménnyel egybekötött motoros felvonulást, amelynek célja, felhívni a figyelmet az emlőrákra és a szűrővizsgálatok fontosságára, valamint a rendszeres önvizsgálat végzésére.

A résztvevők a mellrák színében, rózsaszín pólóban, kiegészítőkkel szelik majd át motoron a várost.

Az esemény házigazdája: Rozványi Balázs – Magyar Rákellenes Liga, elnök

A motoros felvonulás indulásának időpontja: 2020.szeptember 26. (szombat) 14:00

A motoros felvonulás útvonala: Tranzit Art Cafe – Kosztolányi Dezső tér – Bartók Béla út – Szent Gellért tér – Szent Gellért rakpart – Döbröntei tér – Apród utca – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Széchenyi Lánchíd – Eötvös tér – József Attila utca – Andrássy út – Dózsa György út – Hősök tere

1985 óta október a Mellrák elleni küzdelem hónapja (Breast Cancer Awareness Month), október elseje pedig a Mellrák elleni küzdelem Világnapja. Évente nagyjából 9000 új emlődaganatos beteget diagnosztizálnak, akiknek a többsége nő, ám a férfiakat sem kerüli el ez a betegség.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A nők között a leggyakoribb daganatos betegség az emlőrák! A megbetegedések száma Magyarországon 2015-ben 158,7 volt/100 ezer lakos. Évente több, mint 8000 új beteget diagnosztizálnak, és több mint 2000-ren (2016-ban pontosan 2223-an) halnak bele a betegségbe.

Az életkor előrehaladtával a megbetegedés kockázata fokozódik, az esetek több mint 80 százaléka 50 év feletti nő, így ők a legveszélyeztetettebbek a megbetegedés szempontjából. A családi halmozódás (öröklődés) szintén fontos kockázatot növelő tényező, különösen az I. és II. fokú rokonokban észlelhető a betegség halmozódása (45 év alatti előfordulásnál pedig különösen nagy ennek a szerepe!).

Nagyobb az esélyük a megbetegedésre azoknak is, akiknél a menstruáció 12 éves kor előtt kezdődött, vagy akiknél 55 éves kor után lépett fel a menopauza, akik 30 éves kor felett szültek vagy nem született gyermekük, illetve akik hormonális fogamzásgátlót szedtek. Hozzájárulhat még a betegség kialakulásához a súlytöbblet, a mozgáshiány, a dohányzás, illetve a menopauzális hormonok.

Fontos az önvizsgálat

Az emlőrák felismerésnek legfontosabb eszközei fiatal kortól kezdve az önvizsgálat, később pedig a mammográfia. Az önvizsgálatot 20 éves kortól érdemes havonta elvégezni. A behívásos népegészségügyi szűrés pedig a 45-65 közötti korosztálynak nyújt lehetőséget kétévenként a mammográfiára. Bár a 65 felettiek nem kapnak a szervezett szűrésre „behívót”, ennek ellenére ajánlatos, hogy kétévenként minden nő kérjen beutalót és menjen el mammográfiára.

A fiatalok felkészítése és a betegség minél előbbi felismerése érdekében Magyar Rákellenes Liga középiskolásoknak, szervezetten tanítja az önvizsgálatot, így az ajánlott 20 éves korra az érintettek elsajátíthatják megfelelő önvizsgálati technikákat.

Akiknél általánosan nagyobb az esély az emlőrákra, (pl. a családban elfordult a betegség), ajánlott, hogy fiatalabb korban kezdjenek el a szűrésre járni, esetleg évenként. A pontos szűrővizsgálatról szakorvos tanácsát érdemes kérni.

A mellrák tünetei lehetnek:

  • Idegentest-érzés (tapintható, jellegzetes szövettöbblet, „csomó”)
  • A daganatos emlő nagyobb lesz az ellenoldali emlőnél, piros, gyulladt, alakja megváltozik.
  • Az emlőből váladék távozhat
  • A bőrfelszín egyenetlen, behúzódó, később kifekélyesedik, láthatóan kanyargós vénákkal
  • Késői stádiumban: a csontáttétek miatt törések, a tüdő áttétek miatt fokozódó légzési és keringési elégtelenségek

A Magyar Rákellenes Liga jóvoltából több kifejezetten emlődaganatos betegek részére alakult klub működik országszerte, ezen kívül az életmód és művészetterápiás klubjaik jó lehetőség nyújtanak az emlőműtötteknek is ahhoz, hogy segítsék a felépülésüket.

 

Forrás, fotó: Magyar Rákellenes Liga

Motoros Védő Harang CsamShop motoros webáruház

Wéber Anikó NaNa

NaNa

A Csajokamotoron.hu oldal és a közösség alapítója. 1995 óta motoros és motoros újságíró.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük