fbpx
HírekKultúraMotoros film

Terence Hill elmotorozik a spanyol sivatagba – Nevem: Thomas

Nevem: ThomasMég 2018-ban került a mozikba a Terence Hill által írt és rendezett motoros film, amelyet barátjának, Bud Spencernek ajánlott. A filmben, amelyben egy Harley-Davidson nyergében motorozik Spanyolországban, ő játsza a főszerepet is.

Bud Spencer még az előtt meghalt, hogy a filmet befejezték volna 2016-ban. Így került a film végére a felirat, hogy “barátomnak, Budnak”, hiszen a két olasz színész, Mario Girotti és Carlo Pedersoli neve együtt került be a filmtörténelembe a Bud Spencer – Terence Hill filmeknek köszönhetően.

A páros utolsó közös mozifilmje az 1994-ben kiadott spagettiwestern, a Bunyó Karácsonyig volt. Ezután már csak külön szerepeltek mozifilmekben illetve tévésorozatokban, Terence Hill például mint Don Matteo.

A film tehát úgy került a látókörömbe annak idején, hogy egyrészt írtam róla ITT IS, amikor megjelent Magyarországon, másrészt régóta gyűjtöm a motoros filmeket ezen az oldalon. Korábban csak azért nem néztem meg, mert valamiért a mozik túl hamar levették a műsorról és nem jutottam el, azután pedig vártam, hogy online megnézhessem végre szinkronizálva.

Ez a pillanat néhány héttel ezelőtt érkezett el, amikor úgy döntöttem, nem várok tovább és belevágtam a film megnézésébe eredeti (olasz) nyelven, angol felirattal.

Terence Hill motorját a HD Riccione és a Wild Hog Italy tette egyedivé

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A történet nem bonyolult: A Terence Hill által alakított Thomas valamilyen ismeretlen okból elindul Olaszországból Spanyolországba, hogy kedvenc könyvét olvasgassa és meditáljon rajta az Almeria melletti sivatagban. Habár nem egy akciófilm, nagyon jó volt viszontlátni az útvonalat, amerre mi is jártunk 2011-ben. A kompot, a kikötőt Barcelonában és a várat Almeriában.

5 1 vote
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Kattints ide: Motoros Film Adatbázis

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x