fbpx
HírekMotorokMotorozás

Szerdától zöld rendszámot kaphatnak az elektromos motorkerékpárok

Zöld rendszámot kapnak az elektromos motorkerékpárokA kapcsolódó jogszabály hatályba lépésével már világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás ötödéért a közlekedési szektor, ezen belül 98 százalékban a közúti közlekedés felel. E környezetterhelés csökkentése nagyban elősegíthető a járműállomány korszerűsítésével, fiatalításával – tették hozzá, azzal együtt, hogy a tiszta járművek térnyerése az anyagi ösztönzők mellett szabályozási és szemléletformálási eszközökkel is támogatandó.

Emlékeztettek, hogy idén tavasszal született döntés arról, hogy a kizárólag elektromos meghajtású motorkerékpárok is zöld rendszámmal szerelhetők fel. A járművek környezetkímélővé besorolását műszaki vizsga vagy hatósági szemle alkalmával kérhetik az üzemben tartók.

Az új előírások augusztus 11-én lépnek hatályba. A környezetkímélőként bejegyzett motorkerékpárok első forgalomba helyezésük során világoszöld alapszínű hatósági jelzést kapnak – jelezték. Mint írták, a járműkategóriába a többi között a quadokat és a mopedautókat is beleértve három-négyszáz elektromos motorkerékpár közlekedik Magyarországon.

A hétköznapi értelemben vett kétkerekű motorokból mintegy 150 elektromos hajtású lehet forgalomban idehaza. A már használatban lévő járművek üzemben tartói is időszakos vizsgálaton vagy szemlén kérhetik a környezetkímélő besorolást – hívták fel a figyelmet.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Zöld rendszámot kaphatnak a tisztán elektromos motorok 2021. augusztusától

A tárca szerint a környezetkímélő motorkerékpárok után nem kell regisztrációs adót és visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni.

Az év elejétől e tiszta járművek mentesülnek a gépjárműadó alól is. Az elektromos motorosoknak tehát nem kell megfizetniük a motorkerékpárok korától és műszaki jellemzőitől függő adóterheket, ezzel összesen több tízezer forintot takaríthatnak meg – olvasható az ITM közleményében.

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x