EseményekHírekMotorkiállítás

Szemtől szemben az „Őrült emberrel”: közönségtalálkozó Erdős Csabával

erdős csaba 5Kiemelendő tény, hogy Erdős Csaba nem csupán pilótája, de megalkotója, szerelője is ennek a gépnek. Az Amerikából vásárolt vázon kívül minden egyéb technikai részlet, megoldás, motor és váltó tuning, a nitro rendszer kialakítása és ezek műszaki összetevőinek összehangolása is mind az ő keze munkáját, technikai tudását dicséri. A saját fejlesztésű motorblokk egy utcai autó motorjából lett átalakítva úgy, hogy ezt a bődületes teljesítményt produkálni tudja.

Csabának volt ideje kitanulni a fortélyokat, és tapasztalatokat szerezni, mert nem ma kezdte ezt az őrületet.
11 évesen már motorozott, és már akkoriban megkapta a fejlövést. Neki kell egyszer egy igazi dragster autó, és ezért élete során mindent meg is tett.

A gyermekkori álom egy nap valóra vált, és a sok munka, kitartás meghozta a rég várt eredményt. A sikerhez persze az út rögös és hosszú volt. Az első motorja egy Riga volt, majd egyre több, és egyre változatosabb gépek következtek. Belekóstolt a versenyzésbe is a motokrossz sportágban, majd dragbike versenyző lett.

1997 óta vesz részt hazai és nemzetközi stunt rider bemutatókon. Az eltelt idő alatt mind motorjai, mind saját kaszkadőri tudását is fejlesztette, és emellett a megszerzett tudást és tapasztalatot készségesen osztotta meg pályatársaival, ellenfeleivel is. Az így fejlődő ellenfelek kellő kihívással hatottak rá, melyből inspirációt merített a további, egyre hajmeresztőbb eredmények eléréséhez.

erdős csaba 8

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az elmúlt években egyre több dragster épült hazánkban is, így kihívókban nincs hiány. A külföldi dragster versenyzők között van néhány igazi nagy falat, így izgalommal néz elébe a hozzá méltó ausztriai és horvátországi ellenfeleivel való megmérettetéseknek is.

Mint minden sporthoz, a drag versenyzéshez is kitartás és rengeteg szorgalom kell. Csaba fegyelmezett, és nem ismer lehetetlent. Addig fejleszti az általa alkotott gépezeteket, míg mindenkit túlszárnyal. Fizikai és mentális fejlődése során reakcióidejét is a maximális teljesítményen tartja, mely nagy szerepet játszik ebben a műfajban.

erdős csaba 7A jó reakcióidő elérésében segítette őt a küzdősportokban való jeleskedése, illetve a civil foglalkozása során filmes kaszkadőrként szerzett gyakorlata, fegyelmezettsége és maximalizmusa. Csaba egy rövid kitérő erejéig beszélt a filmes élményekről is, és arról, hogy hogyan alakult kaszkadőr pályafutása.

A közönségtalálkozó folyamán a dragster pilótája kitért még olyan technikai részletekre is, mint a megfelelő tapadás fontossága, a váltó egyedi működése, a fékezőernyő szerepe. Szó esett a kezdeti próbálkozásokról, és arról, hogyan jutott el ő és csapata a folyamatos fejlesztés mellett a mai szintre. Az érdeklődők kulisszatitkokat tudhattak meg a verseny előtti előkészületekről, biztonsági eszközökről, a ruházatról és magáról a verseny folyamatáról is.

erdős csaba 19Megfelelő anyagi támogatás híján Erdős Csaba maga csinál sok mindent a dragster javítása, fejlesztése során. Egy-egy futamot is sok munka előz meg, így ezek jelentős részét is maga végzi, mely nagyfokú szerepvállalás az európai versenyzőkhöz képest egyedülálló.

Maroknyi csapata nem 15-20 főből áll, mint a többi, profi versenyzőnél láthatjuk, így Csaba sokkal nagyobb részt veszi ki a feladatokból, és ezzel a közös munkával, segítőivel együtt jelentősen tudja kompenzálni a szűkös anyagi hátteret. Ezért is nagy eredmény, amit így, ilyen körülmények között el tudtak érni.

Végezetül szó esett a jövőbéli tervekről is, melyek – ismerve Csabát – minden bizonnyal hamar kilépnek a terv státuszból. Legfőbb vágya a 6 másodperces álomhatár átlépése, ami világszintű eredmény lehetne. A motorok továbbfejlesztését is fontos célként emelte ki amellett, hogy további fellépéseken, külföldi versenyeken és bemutatókon szeretne részt venni filmes kaszkadőrmunkái folytatása mellett.

 

Motoros Védő Harang CsamShop motoros webáruház

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük