Hírek

Szalonlátogatás: Harley-Davidson Manchester

harley davidson manchester 29Az, hogy Amerikában minden nagyobb, mindenképp igaz a manchesteri Harley-szalonra. Tömött sorokban csillogtak az amerikai motorgyártás büszkeségei. Az idei és a 2020-as modellek mellett sok használt motor is gazdára vár ebben a kereskedésben.

Manchesterben töltöttem néhány napot munkaügyben; azonban nem az észak-nyugat angliai iparvárosról van most szó, hanem korábban pamutgyáráról és dohánygyártásárol híres new hampshire-i kistestvéréről az USA-ban. Itt az elhagyott gyárépületeken, David Lynch fimbe illően autentikus dinereken és egy-két régi templomon kívül nincs túl sok látni- és tennivaló. Harley-Davidson szalon viszont van, így azt találtam ki, hogy egyik nap meglátogatom azt. Végül is, Amerikában vagyok, még ha Milwaukee helyett Manchesterrel is kell beérjem!

Tömegközlekedés itt csak mutatóban van, de szerencsére szeretek sétálni. Gyalogosan a környéket is jobban fel lehet fedezni, ezért így indultam neki a szállodától nyílegyenesen vezető kb. 5 kilométeres túrának. Az út mentén autókereskedések, üres telkek és elhagyott gyárépületek sorakoztak, ami a már leszállóban lévő félhomályban kissé bizonytalan érzéssel töltött el.

A motorkereskedésben egy késő ötvenes, lófarokba kötött ősz hajú és hosszú ősz szakállú, feltűrt ujjú kockás inget viselő, tetovált karú igazi chopperes figura köszöntött. Amikor megkérdeztem tőle, hogy csinálhatok-e néhány fényképet, nagyon szívélyesen, ízes amerikai kiejtésével azt válaszolta, hogy persze, természetesen, amennyit csak akarok! Váltottunk pár szót, elmondtam neki, hogy pár napot itt töltök a messzi kelet-Európából. Magyarország hallatán megkérdezte, hogy hol is van Magyarország, valahol Németország környékén?

harley davidson manchester 3A boltban árusított felszerelések közül nagy kedvenceim voltak a fantasztikus színekben pompázó, retro stílusú Biltwell bukósisakok. Jó hír a feltűnő sisakok kedvelőinek, hogy sok modell ECE R 22.05 minősítésű verziója Európában is elérhető. New Hapshire mottója, a “Live free or die” (Élj szabadon vagy halj meg!) jegyében egyébként az államban a motorosok számára semmilyen védőfelszerelés viselése nem kötelező, még a bukósisak sem.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Mire végignéztem mindent, szurok sötét volt kinn, ezért úgy döntöttem, keresek egy másik utat visszafelé, ami majd remélhetőleg lakott területen vezet keresztül. A térkép alapján kinéztem egy útvonalat, ami mentén van pár buszmegálló, hátha arra jár majd egy busz is…

Természetesen a keresett buszmegálló nem volt ott, de az is lehet, hogy csak nem láttam, mert nem csak tömegközlekedés, hanem közvilágítás sincs sok utcában! Az arra járó autók lámpáinak fényében, vagy telefonnal világítva botorkáltam a sötétben. Várakozni nem akartam egyedül. Az idő kellemesen enyhe volt, és már amúgy is félúton voltam a szálloda felé, így sétáltam tovább.

harley davidson manchester 5Remek döntés volt, mert egy viktoriánus stílusú faházakkal beépített részre értem, ami a gyenge fény mellett igazán szürrealisztikus élmény volt. Szeptember vége volt, de már szinte minden ház kertje tele volt töklámpásokkal, világító kisértetekkel, és mindenféle egyéb, giccsesen félelmetes, vagyis inkább félelmetesen giccses dekorációval. Természetesen majdnem minden portán lobogott az amerikai zászló, a házak ablakaiból meleg fények pislákoltak, a levegőben pedig almás lepény illata lengedezett.

Egy 1851-ben alapított temetőhöz értem, aminek nyitva volt a kapuja. Nem hagyhattam ki ezt az alkalmat és óvatosan bár, de bekukucskáltam. A sötétből felsejlő, düledező sírkövek láttán azonban jobbnak láttam, ha inkább sietősen továbbállok és folytatom az utam, vissza a szállodába…

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük