fbpx

Rossi Moor első rajt cél győzelme az asseni versenyhétvégén

Rossi Moor Next Generation CupA Northern Talent Cup versenysorozat az elmúlt hétvégén Hollandiában Assenben folytatódott a MotoGP futammal egyidőben. Egy héttel a Sachenring-i futamok után nem volt sok idejük a Fairium Next Generation Riders Team pilótáinak a pihenésre.

A szombati időmérőn Rossi Moor ismét megszerezte a pole pozíciót. Farkas Kevin a 10. helyről rajtolt. Az aznapi futamon az időjárás hasonlóan Le Mans-hoz 5 percenként változott. A napsütés, vihar majd ismét napsütés követte.

A rajt előtt 5 perccel épp a viharé volt a terep. A rajt már esőmentesen indult, de a pálya még nagyon vizes volt. Rossi a rajt után visszaesett, de a száradó pályán a végén megtalálta a tapadást és a 9. helyen ért célba.

Farkas Kevin a 10. helyről való rajt után szintén egy nehéz versenyt tudhat maga mögött, és hatalmas csatában a 13. helyen zárt.

Három fiatal magyar tehetség is bekerült a Junior nemzetközi motorsport elvonalába

A vasárnapi verseny ideális körülmények között zajlott. 24 fokos napsütésben álltak rajthoz a versenyzők. Rossi kitűnő rajttal egyből el tudott lépni a mezőnytől. A mögötte lévő bolyban óriási volt a csata, másodpercenként változtak a helyezések. Rossi végül rajt cél győzelmet aratott, óriási előnnyel a többiek előtt.

Rossi Moor Next Generation CupRossi Moor a versenyről:

„Az első kanyart elsőként értem el a rajt után, utána megpróbáltam minél gyorsabban elszakadni a többiektől. Az első 3 körben 2 mp-et adtam a mögöttem jövőknek. A végén 7 mp-es előnnyel lettem az első. Most egy kis pihenés következik, majd felkészülés a Red Bull Ring-i futamra.„

Farkas Kevin hatalmasat csatázott az élbolyban. Sajnos technikai hiba miatt motorja instabillá vált, végül a legjobb köridővel a 9. helyen végzett.

Farkas Kevin Next Generation CupKevin a versenyről:

„A jó rajt után az első kanyarban feltorlódtunk, és egy 9-es élbolyban haladtam végig. Sajnos a verseny vége felé a rám rakott 5 kg-os súlyból a motor elejére rakott 4 kg leszakadt, egy tartócsavar eltört, így a motor rettenetesen elkezdett rázni. Próbáltam stabilan tartani és végül a 9. helyen végeztem.”

Most egy hosszabb szünet következik, majd augusztus 6-8-i hétvégén a Red Bull Ringen Ausztriában folytatódik a versenysorozat.

Rossi Moor Next Generation Cup

Ajánlom másoknak is

Lepd meg a szerelmed egy páros motoros karkötővel Valentin napra!

5 1 vote
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x