MotorokMotorozás

Veszprém megyében voltam motoros vezetéstechnikai tréningen

VAMI vezetéstechnikai tréning VeszprémSzombaton jöttünk meg Egerből nyaralásról, vasárnap már mentem is egy közeli vezetéstechnikai tréningre. Első alkalommal vettem részt ilyenen, nem tudtam, mire számítsak. Elmesélem, hogy neked már ne legyen ilyen gondod.

Nagyon szerettem volna Zsámbékra elmenni egy tréningre, de másképp jött ki a lépés, lemondtam az időpontot kezdés előtt 1 héttel. Később kaptam egy ajánlást egy veszprémi sulira, hogy tartanak tréninget, le is csaptam gyorsan rá. 2 helyet foglaltam, merthogy vittem magammal még egy embert.

Kb. 15 perccel korábban érkeztünk a tréning kezdetéshez képest. Kávéval kínáltak minket, barátságosak voltak a szervezők. Aztán jövögettek az emberek. Volt egy összeszokott csapat is nagy BMW motorokkal. Mindenki nyitott volt, hamar kialakult egy jó alaphangulat.

Két csapatra osztottak minket, egyik csapat volt az összeszokott, a másik pedig egyénekből összeálló, azaz a mi csapatunk. Összesen, ha jól emlékszem 13-an voltunk, örültem a kis létszámnak.

Bemelegítő körökkel kezdtünk az üléspozíciók után, és pár kör után felsorakoztunk a bóják elé. Különböző típusú szlalomok voltak, volt nyújtott, sűrűsödő, stb. Az egyik végén a helyes kanyarívet gyakoroltuk, a másikban a megfordulást, ezt mindkét irányból megtanították nekünk.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Volt holland kapu, ez személyes kedvencem lett, nagyon élveztem. Aztán volt a bilincs, amibe bemenni betudtam, de kimenni nem, valahogy nem állt össze nekem. Ott a végére majdnem jó volt, viszont kaptam külön “feladatot” amit 2 kör között csináltam, ami után tényleg jobb lett.

 

Nincs még vége, lapozz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük