Olga Kevelos a figyelemreméltó angol triálversenyző
Olga Kevelos nagyon vonzó nő volt, és ez, párosulva sziporkázó személyiségével és földhözragadt humorérzékével, sok figyelmet hozott neki a média, a gyártók és mások számára. De bármilyen csinos is volt egy lány, a motoros cégek nem ajánlottak volna támogatást, hacsak nem tudott volna versenyben bizonyítani.
Olga Kevelos 1923. november 6-án született egy jómódú birminghami családban, a birminghami tőzsdén dolgozó görög apa és egy angol anya lányaként. A gimnáziumban két tantárgyból jeleskedett: csillagászatból és kohászatból, és az iskola után ez utóbbi tantárgyból kapott munkát a Mills-bombát gyártó William Mills laboratóriumában.
Hamarosan azonban állást ajánlottak neki a greenwichi Királyi Obszervatóriumban; ez azonban már a háború idején történt (Olga később azt mondta, hogy hálás a háborúért, különben, mint mondta, talán soha nem hagyta volna el otthonát). Nem sokáig töltötte új munkáját, amikor a légitámadások miatt az obszervatóriumot be kellett zárni, és a személyzetet a Bath-i Admiralitásba evakuálták.
Ez egyáltalán nem illett Olgához. Utálta, hogy irodai munkában vergődik, és az, hogy még a legalapvetőbb matematikai feladatokra sem volt képes, frusztrálta a főnökeit.
Valamikor 1943-ban Olga meglátott egy hirdetést a The Timesban, amelyben a Háborús Közlekedési Minisztérium női gyakornokokat keresett a belvízi hajózási csatornahajók személyzetéhez. Olga kétségbeesetten próbált kiszakadni mindennapi munkája sivárságából, ezért jelentkezett, és a következő két évet kizárólag nőkből álló legénységgel töltötte, akik a létfontosságú hadianyagokat szállították fel és le a Grand Union csatornán Midlands és London között. A nők IW jelvényt viseltek, amely hivatalosan az „Inland Waterways” (belvízi vízi utak) kifejezést jelentette, de a becenevük „Idle Women” (tétlen nők) volt, pedig nagyon nem erről volt szó.
A második világháború után Olga egy ideig Párizsban tanult, majd visszatért Birminghambe, hogy segítsen családja Cherry Orchard éttermének vezetésében a Cherry Streeten. Itt ismerkedett meg és randevúzott a versenyzővel és az étterem törzsvendégével, Phil Heath-tel. Heath olyan sokat versenyzett, hogy Olga úgy döntött, csatlakozik hozzájuk, és 23 évesen elkezdett motorozni.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Először kölcsönkért egy barátjától egy motorkerékpárt, majd vett egy volt hadosztályos Royal Enfield 350 köbcentis motorkerékpárt. Heath, a Continental Circus tagja mutatta be őt a Solihull Motor Cycle Clubnak. A klub elnöke Arthur Kimberley volt, az apja tulajdonában lévő James Company értékesítési vezetője. Ő javasolta neki, hogy kezdjen el triálozni, és adott neki egy James 125 ccm-es gépet. Olga már az első versenyeken is bizonyított, majd felajánlottak neki egy James-t a skót hatnapos triálversenyre (ISDT – International Six Days Trial).
Sajnos nem sikerült befejeznie, miután a mágnes meghibásodott a James-en, de az élmény elég kielégítő volt ahhoz, hogy vásárolt egy 350 köbcentis AJS-t, és elindult az 1949-es Nemzetközi Hatnapos Trialra, amelyet az északnyugat-olaszországi San Remóban tartottak. Versenytársaival ellentétben, akik vonatra vagy üzemi furgonba tették a gépüket, Olga elmotorozott Midlandsből az olasz Riviérára, és az út során különböző kalandokba keveredett (a kaland valahogy mindig megtalálta Olgát!), aminek az lett a vége, hogy egy nap késéssel érkezett meg. A mérlegelésre még így is eljutott, de a motorkerékpárját elzárták, és nem volt lehetősége ellenőrizni.
Két nappal később egy autóval való ütközésben eltörte a csuklóját és a bokáját, de addigra a tömeg – és sok versenyző – már beleszeretett. Még mindig gipszben lévő végtagjaival tekert vissza Angliába az Ajayval.
Olga egyike annak a négy nőnek, akik részt vettek az 1949-es ISDT-n. 1950 augusztusában a Motor Cycling magazinban megjelent egy cikk Olga neve alatt. Ebben a triál motorozás örömeit dicsérte, és ezt írta: „Lányok, ez az év az arany lehetőség, hogy benevezzetek [az ISDT-re], és megtudjátok, mennyire egyedülálló ez a triál motorozás… nem kell egy ökör ereje vagy alkata ahhoz, hogy motorozni tudjatok. Felejtsd el az összes ósdi mesét a szörnyű belső szövődményekről, amelyek a sportmotorozással foglalkozó nőknél jelentkeznek. Egy átlagos testalkatú, jó egészségnek örvendő lány meg fogja tapasztalni, hogy van elég ereje, és nem fog kárt tenni magában.” Jegyezzük meg, ezt egy olyan nő mondta, aki két törött csonttal motorozta át fél Európát!
Mire 1950-ben eljött az ISDT (hatnapos triálverseny) ideje, Olga szerzett egy 500 köbcentis Manx Nortont, és később aranyérmet nyert ezzela motorral.
Olga Kevelos nagyon vonzó nő volt, és ez, párosulva sziporkázó személyiségével és földhözragadt humorérzékével, sok figyelmet hozott neki a média, a gyártók és mások számára. De bármilyen csinos is volt egy lány, a motoros cégek nem ajánlottak volna támogatást, hacsak nem tudott volna versenyben bizonyítani. Olga motorozási képességei, nem is beszélve a puszta vérbeli elszántságáról, a gyártók és beszállítók támogatását eredményezték hazájában Angliában és külföldön egyaránt.
Miután egy Parilla motorral részt vett az 1951-es ISDT-n (amely során balesetet szenvedett, és két foga kiesett), Olgát a CZ meghívta Csehszlovákiába; rá kellett jönnie, hogy az ottani edzési rendszer sokkal kimerítőbb volt, mint az eddig megszokott. Nem volt szabad kocsmába mennie, a versenyzőknek reggel 6-kor kellett kelniük, hogy egy sor fizikai gyakorlatot végezzenek, ami után legalább 200 mérföldet kellett megtenniük durva terepen. Aztán esténként órákon kellett részt venniük, ahol megtanulták, hogyan kell szétszedni és újraépíteni a gépüket.
Úgy tűnik, hogy a cseh vállalatot lenyűgözte a birminghami hölgy. Az ISDT után odaadták neki azt a motorkerékpárt, amellyel az ISDT-n indult, azzal a szándékkal, hogy egynapos versenyeken használja. Olga jelentette, hogy erre nem alkalmas, és megkérték, hogy adjon ötleteket és terveket. Hat hónappal később két láda érkezett Olga számára, egy Jawa trails gép és egy CZ, amelyet az ő igényei szerint építettek.
Olga soha nem volt szégyenlős, ha a véleményét kellett elmondania. Amikor az 1950-es évek végén az Essex-i cég üzemi versenyzőjeként Greeves kölcsönadott neki egy gépet, azt jelentette, hogy az ígéretes, de módosításokra van szüksége. Bert Greeves annyira felháborodott, hogy táviratban utasította, hogy a következő vonattal küldje vissza a motort. Néhány hónappal később Greeves fejlesztőmérnöke, Brian Stonebridge Olga összes javaslatát megvalósította…
Olga azonban a két keréken kívül négy keréken is tudott versenyezni, és az 1950-es évek elején alkalmanként vezette Cyril Kieft egyik Manx-motoros Formula-3-as autóját. Kieft felkérte Olgát, hogy csatlakozzon Continental Formula Three csapatához, de ez az ötlet soha nem valósult meg, valószínűleg azért, mert Kieftnek gondjai voltak a versenyzés finanszírozásával.
A lány később egy másik Manx Formula versenyautóval versenyzett, amelyet Rex McCandless épített, a Norton tollaságyas vázával, és amelybe beleszeretett. Mint annyi más Olga-románc, úgy tűnik, ez is kudarcba fulladt, és végül soha nem ment férjhez.
Az 1960-as évek végén Olga egyre kevesebbet kezdett versenyezni, bár továbbra is szervezte a nagyobb versenyeket, és 1966-ig részt vett a skót hatnapos versenyen is. Még mindig élénken érdeklődött a motorozás iránt, és az általa legjobban értékelt motorosok Sammy Miller, Ron Langston és a néhai Geoff Duke voltak. Ezt a hármat az elkötelezettségük és elszántságuk miatt nevezte meg, olyan tulajdonságok miatt, amelyekkel ő is rendelkezett és amelyeket csodált.
Ekkor már élete a northamptonshire-i King’s Sutton falu körül forgott, ahol bátyjával, Rayjel együtt a Three Tuns nevű kocsmát vezette, tagja volt a falu községi tanácsának, és ugyanolyan fegyelemmel irányította a kocsmai kvízcsapatokat, mint amilyet 1953-ban a CZ csapatnál tapasztalt.
Olga 2009. október 28-án, nem sokkal 87. születésnapja előtt, súlyos agyvérzést követően halt meg. Figyelemre méltó életet élt.
