fbpx
CsajokTetkó a csajokon

Örök gyűrű

altMindig odavoltam az olyan tetoválásokért, amiket az emberek ujján láttam. Valamiért egyszerűen vonzottak az ilyen jellegű alkotások.

Vannak dolgok, amiket nem lehet körülmagyarázni, egyszerűen csak tényként élnek az emberben, hogy kell, és kész.

 

 

Ez volt az egyik oka, a tetkónak a jobb kezem mutatóujján. A másik pedig, hogy üzletet kötöttem önmagammal…

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Igazából, Hajdúszoboszlóra, a Közgazdasági Szakközépiskolába azért mentem, mert általános iskolában még nem tudtam, mit szeretnék pontosan. Csak azt, hogy Püspökladányban nem akarok maradni. Itt nem fogok suliba járni és kész!

Persze, így visszagondolva, már akkor is tisztában lehettem volna a humán beállítottságommal, de nem tudtam, mi vár rám a közgázban. De, amikor már benne voltam a sűrűjében, és leérettségiztem, még akkor sem voltam képben önmagammal igazán…

Tehát, időhúzásképpen, ott maradtam egy ötöd-hatodéves képzésen, és pénzügyi szakügyintéző végzettséget szereztem… Nagy kínok árán, ezt tegyük hozzá… És itt jön az üzlet…

Utáltam a pénzügyet, a számvitelt, és az ezekhez hasonló finomságokat… Az órákon senyvedve, belegondoltam, hogy mennyire hiányzik az irodalom, a gyönyörű magyar nyelv. Persze, nem az a része, amikor a pénzügy könyvet olvasom, és próbálom felfogni, hogy miről beszélnek… Az irodalmi nyelv, az írók, költők nyelve, ami igazán közel áll a szívemhez.

Tehát, sanyarú szenvedések közepette rá kellett jönnöm, annyira nem bírom ezt az egészet, hogy haldokolna a lelkem, ha ilyen területen kellene dolgoznom életem végéig…

Közeledett a végső vizsga… Megbeszéltem magammal, hogy ha sikerül, irány a tetováló szalon, és lesz gyűrűm. De csak akkor!

Véres verejtékek között, de túléltem, immár pénzügyi szakügyintéző lettem. A bizonyítványt szépen eltettem a fiókba, és azt terveztem, hogy egy nagy tábortűz keretein belül, elégetem a pénzügy könyvemet, és társait… Aztán irány a szalon!

Megkönnyebbülve ültem a székben, amíg Szoboszlón, Lucky felfirkantotta a kis mintát az ujjamra. De, azért nem gondoltam volna, hogy ez a pár vonás rosszabb lesz, mint amikor a hasamat varrták…

Viszont, jól esett a megérdemelt jutalom a szenvedéseimért. Később rájöttem, mindez azért kellett, hogy tisztába jöjjek azzal, mi a feladatom az életben…

Mi az a szakma, ami a legközelebb áll az íráshoz? Az újságírás!

Amikor megvilágosodtam ezzel kapcsolatban, ólomsúlyok estek le a vállamról, ugyanis régóta kínlódtam amiatt, hogy nem tudtam, mi akarok lenni, miben vagyok jó igazán. Addig az asztalfióknak írtam, de ráeszméltem, hogy ez az, ami zsigerből jön, és amit szeretek csinálni.

Tehát, a szeptembert már a debreceni főiskolán kezdtem, a kommunikáció szakra ráizzítva az agyamat.alt

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x