Női gyorsasági kupa: Versenyzünk, mert jól esik
Az első helyen végig Kovács Nikolett haladt, aki tőle elvárható módon ezúttal is rajt-cél győzelmet aratott a MAMS Női Kupában. A harmadik körben sajnos Sövegjártó Petra a második helyről kicsúszott, és már nem tudott visszaállni a versenybe. Legjobb ideje 2:42.702 volt a két teljesített kör alatt. Kiesésével Vaslaki Tímea és Majzik Ibolya a Horimoto Racing Team versenyzőnője következett, hogy eldöntsék a MAMS Női Kupa 2. és 3. helyének sorsát.
Ibolya az előző napi esős szabadedzésen történt kicsúszása miatt óvatosabban kezelte motorját. A második helyet próbálta megszerezni még az utolsó kanyarokban is, de biztos helyezését nem akarta egy bukással kockáztatni, így egy motorhosszal lemaradva Tímeától, megszerezte a MAMS Női Kupa dobogójának harmadik fokát.
Eközben a negyedik és ötödik helyezésért, ami a VII. Dunlop-Trophy for Ladies értékelésben a dobogó második és harmadik fokát jelentette, izgalmas csatát vívtak a lányok. Süli Eszter szintén a Horimoto Racing Team színeiben az utolsó rajtkockából indulva hamar ráérzett az esős pályán való közlekedésre, és Kissné Kerék Anikót, valamint Nagy Mónikát a célegyenes végén egyszerre megelőzve jelezte, hogy részt kíván venni a dobogós helyezések eldöntésében.
VII. Dunlop-Trophy for Ladies eredmények
1. Vaslaki Tímea (88)
2. Süli Eszter (32)
3. Nagy Mónika (37)
4. Szilágyi Dominó (53)
A lányok között izgalmas adok-kapok csata alakult ki. A negyedik körben Anikó vezette ismét a hármas bolyt, azonban egy bátrabb féktávot véve a mínusz hármas kanyarban kicsúszott. Szerencsére nem esett baja, de visszaállni már nem tudott a versenybe. A kockás zászló Esztert intette le hamarabb, aki Mónikát megelőzve ezáltal a MAMS Női Kupa negyedik helyére, a VII. Dunlop-Trophy for Ladies második helyére érkezett be.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
A VII. Dunlop-Trophy for Ladies dobogójának harmadik fokára Nagy Mónika állhatott fel. Szilágyi Dominó teljesítménye igazán becsületre méltó, mivel esőgumi híján száraz aszfalthoz való gumival vágott neki a távnak és egy igazán óvatos motorozással, de értékelhetően fejezte be a versenyt. Ezáltal ő is értékes pontokat szerzett.
Még több kép a galériában!A hétvégén a lányok férfiakat is megszégyenítően helyt álltak a mostoha körülmények ellenére, ezzel is bizonyítva rátermettségüket a motorversenyzésre. A biztonságos motorozásnak köszönhetően a legjobb idők sokkal egyenletesebben oszlottak meg a verenyzők között, így szép csatákat láthattunk a versenyen.
Ezután a sűrű évkezdet után a következő, 4. fordulóig szerencsére most egy kicsivel több ideje lesz a mezőnynek szusszanni, és gyakorolni, bízva abban, hogy július 7-én már tényleg nyári, mi több kánikulai időjárás fogadja a résztvevőket.