Nászút arany szárnyakon: Honda GoldWing GL1800 2007 teszt
Ekkorra már volt a fenekünkben néhány száz kilométer, így – bár az üzemanyagtartály mérete nem indokolta – egyre gyakrabban igényeltük a megállókat. Kiderült, hogy a hosszú villás chopperhez és előretolt lábtartóhoz szokott uram hiányolja az üléspozíció változtatás lehetőségét. Mivel előre a burkolattól nem tudta tenni a lábát, helyzetváltoztatáskor hátra rakta az én lábtartómra, így én az út nagy részén a bukócsőbe akasztottam a lábamat.
A másik dolog, amire panaszkodott, a nyereg túl magasra felhúzott eleje, ami ezer kilométer után már belediffundált a tojásaiba. Miközben az autópályán az egyenletes menettempót tartva felállva helyezkedett, rémülten kapaszkodtam a fotelom karfáiba.
Szicília újabb kihívásokkal várt ránk. A kis szigeten ugyanis alig van autópálya, rengeteg a hegy és a nagyon szűk kanyar, a városkorban, pláne Messinában a kikötővárosban rengeteg a robogós, és úgy tűnik, mindenki arra megy és akkor, amikor akar. Persze a közlekedés csak az első benyomás alapján tűnik teljes káosznak. Bár a KRESZ-ről és egyéb szabályokról az itteniek úgy tűnik mit sem tudnak, mindenki odafigyel a másikra, így ha átvesszük a ritmusukat, rájövünk, hogy előre ki lehet számítani a mozgásukat.
Ahogy a szűk sorok között lavíroztunk a GoldWinggel a forgalomban, magamban azon kuncogtam, hogy úgy nézünk itt ki, mint Gulliver Liliputban. Nemcsak mi magunk vagyunk mindenkinél egy fejjel magasabbak, hanem a motorunk is pont olyan, mint egy génkezelt Vespa. Minden kis résen befértünk a hatalmas motorral és haladtunk egyenletesen, rugalmasan a robogósok tengerében, időnként – a jelentős többletteljesítménynek köszönhetően – alaposan otthagytuk egy-egy lámpánál az ötven köbös darazsakat.
A városból kiérve nagy hasznát vettük a beépített navigációnak. Sajnos az a fénykép, ami legjobban ábrázolta a kacskaringós, úttalan utakat a GPS tolmácsolásában, elveszett. Míg Horvátországban és Boszniában a kijelző végig azt mutatta, hogy vagy egy kilométerrel az autópálya mellett haladunk, Olaszországban és Szicíliában sokkal jobb barátságba kerültünk a műholddal.
A GoldWing a szerpentineken is jól bizonyított. Két személlyel, felpakolva egyenletes tempóban döntögettünk a kanyarokban. Azoknak, akik most a Grossglockner hágóra vagy hasonló európai szerpentinre gondolnak a Szicília belsején keresztül vezető, egysávos utak karakterisztikáját azzal tudnám legjobban ábrázolni, hogy a kanyarokban nem csak a hátsó trepni és a rajtalévő lábam ért le, hanem a motor aljára felhajtott nagysztender sarka is. A végén pedig azért kellett visszavenni a tempóból, mert a fék felforrósodott a sok kanyargásban.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Talán nem véletlen, hogy ezeken a részeken nem igen találkoztunk motorossal, de még autósokkal is alig. Aki teheti, vagy már jóval tapasztaltabb és nem turista, inkább felhajt az autópályára. A motorosok pedig az Etnára vezető sima, aszfaltozott, széles úton kanyarognak.
