fbpx
EseményekMotoros találkozó

Motorock új helyszínen

turkeve 2010 4A 2010. évben a Kevi Motor-Rock Egyesület immár a 11. motoros összejövetelét tartotta augusztus 13-15-ei hétvégén Túrkevén.

A helyszín eltért az idáig megszokott és oly kedvelté vált „Hollósi Tanya” jellegzetes hangulatától. Idén a város volt lőtere adott otthont a rendezvénynek, melyet az egyesület tagjai folyamatosan alakítanak, építenek, hogy egy igazán hangulatos és minden igényt kielégítő motoros rendezvény helyszínné alakuljon.

Meglepő módon, már a rendezvény előtti estén is érkeztek vendégek, akik igen is hiányolták az elmaradó „nulladik” napot.

 

Pénteken délután kezdődtek a programok melyet a Blues Company nyitott tőlük megszokott stílusban és lendülettel. Őket az AC/BC zenekar váltotta, akik az AC/DC zenekar zenéit játszották már-már teljesen összetéveszthetetlenül. A Vasmacska zenekar fellépését igen nagy izgalom előzte meg, hiszen a túrkevei érdekeltségű, kizárólag női tagokból álló zenekar most debütált először városunkban. Az estét a Túrkevéről kihagyhatatlan Lokátorock zenekar zárta valamikor hajnali 4 óra körül.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Mivel a belépő egyben kedvezményes jegyként szolgált a Túrkevei Termál és Gyógyfürdőbe, szombaton ennek előnyeit szinte majd mindenki egészen délutánig kihasználta, regenerálva motorozástól megfáradt ízületeit. Az emberek alig érek vissza a motoros felvonulásra.

Még több kép a galériában!Délután igazán színes vetélkedő sorozat zajlott, melyet a rendezők oklevelekkel honoráltak. Volt motoros ügyességi-, sörivó-, blokkdobó-, rúdhúzó, patkótartó-, ördögszekér verseny és nem utolsósorban a közkívánatra megrendezett iszapgyorsulás.

A szombat esti zenei paletta is igen színesen lett összeállítva. Az Üzletembers nevű formáció kezdett igazi ’60-70-es évekbeli rockzenékkel, igazán profi előadással. Őket a Cool Head Clan követte, akik már nem először lépnek fel Túrkevén. A Hollywood Rose volt előadásával a meglepés zenekar. Mind megjelenésükben, mind közvetlen előadásmódjukkal, zenéivel lenyűgözte a közönséget. A hajnalig tartó emelkedett hangulatot a Jump Rock Band tartotta fenn a lelkes közönségben.

Összefoglalva, igazán kellemesen telt a hétvége és az új helyszín is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, adottságaival igazán egyedi hangulatot teremtve.

Jövőre is várunk vissza mindenkit, akik szeretik a rockzenével, motorokkal tarkított bográcsozós, tábortüzes, strandolós vidéki hangulatot.turkeve 2010 22turkeve 2010 9

0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x