EseményekHírekMotoros túra

Minden év augusztusának 2. szombatja: Mentőmotoros Nap

A Magyar Mentőmotor Alapítvány idén már 11. alkalommal rendezi meg a civilek és mentőmotorosok közös gurulását, melynek célja a mentőmotorosok jobb megismerése, figyelemfelhívás a balesetek megelőzésére és az Alapítvány támogatása.

Mentőmotorosok: 15 éve a pályán a Magyar Mentőmotor Alapítvány

A hazai motoros életmentés támogatására létrejött Alapítvány 2009-ben alakult, ez azt jelenti, hogy idén decemberben ünnepli majd a 15. születésnapját. Ez alatt az idő alatt kialakították az akkori legelismertebb szakemberekkel az egyszemélyes ellátás protokolljait, és évekig ők biztosították a teljes hazai mentőmotoros flotta állományát.

2021 óta Balatonvilágoson a nyári szezonban önkéntes formában dolgoznak a motorosaik, idéntől a két mentőtiszti kocsi mellett a motorokat is teljes mértékben önerőből tartják fenn. A szolgálatok és ellátott esetek száma azonban szerencsére nem csökken: ebben a szezonban a hagyományosan kevesebbet futó ápolói motor rekordja 7 esetellátás egy 12 órás szolgálat alatt.

A Mentőmotoros Nap…

Az első Mentőmotoros Napot 2014-ben tartották, az volt a terv, hogy „néhány civil” talán csatlakozik hozzájuk, motoroznak egy jót közösen, és egy ebéddel és némi programmal megkoronázzák a napot. A néhány civil már akkor kisebb tömeget jelentett, a Mentőmotoros Nap pedig azóta hagyománnyá vált.

Az idei program

XI. Mentőmotoros nap Gorsium

Idén a gyülekezőhely a korábban megszokott módon a Hősök tere lesz, ide várják az érdeklődőket augusztus 10-én reggel 8 órától. Itt egy gyors helyszíni regisztráció következik, melynek része az ebédjegyek kiosztása, a 3000 forintos részvételi díj befizetése, és a motoros túra szabályainak ismertetése.

Közös fotó után innen indul a menet – természetesen idén sem a legkiszámíthatóbb útvonalon – rendőri felvezetéssel a végcél felé. Utóbbi idén a Tác melletti régészeti park, Gorsium. Itt kerül majd sor a becsületkasszás közös ebédre is. Ezt egy, a hely szelleméhez illeszkedő program mellett idén is az elsősegélynyújtáshoz kapcsolódó programpont követi – ennek részleteit egyelőre még nem árulják el, csak annyit, hogy „kitaláltak valami egészen újat”.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A napot idén is tombolasorsolás zárja, amire folyamatosan érkeznek a felajánlások, de szívesen fogadják az Alapítványnál az újabbakat.

Hasznos tudnivalók a túráról

XI. Mentőmotoros nap Gorsium

Legalább 125 ccm-es motorral bárki részt vehet a rendezvényen, autópályán idén sem halad keresztül a menet. Az ebédet az előzetes regisztráció során lehet igényelni, az Alapítvány az adagokat előre kifizeti, a helyszínen pedig becsületkasszába lehet elhelyezni az erre szánt összeget. Az idei játékra akár már a regisztráció során lehet csapatként is jelentkezni. Az Alapítvány Facebook oldalán és az esemény oldalán is folyamatosan osztanak meg bővebb információkat.

Regisztráció

Mivel a szervezés során elég sok konkrét kérdéssel szembesülnek az Alapítvány tagjai, évről évre előzetes regisztrációhoz kötött a részvétel. Ezt idén is kizárólag egy erre rendszeresített űrlap segítségével lehet megtenni, az űrlap itt található.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük