Meddig lehet motorozni várandósan?
A nőgyógyászok azt javasolják, hogy a terhesség elején a kismamák kerüljék az erős rázkódást, a sportot, de a legtöbb kismama ilyenkor még nem is tudja, hogy már új élet fejlődik a szíve alatt.
A várandósság első három hónapja a legkockázatosabb. Ilyenkor ágyazódik be az embrió, és ebben az időszakban még igen gyakori a spontán vetélések száma. Ezért is van az, hogy a legtöbb kismama ilyenkor még nem nagyon híreszteli a jó hírt, még akkor sem, ha már tud róla.
Más orvosok azonban azt mondják, hogy ilyenkor még olyan apró a leendő kisbaba, hogy a petezsák, a méh, illetve a belső szervek és a hasfal minden extrém behatástól megóvja. Egy kis sporttól vagy rázkódástól nem lehet semmi baja. Persze a terhességi tünetek, a szédülés, hányinger és a napközben előtörő extrém fáradtság miatt ilyenkor a legtöbb motoros csaj nem is tud gondolni a motorozásra.
Persze azzal is mindenki egyetért, hogy minden terhesség más és más. Van, akinél nem jelentkeznek a szokásos tünetek, sem a „reggeli” hányinger, sem a fáradtság… mégis talán már ott van a „már nem csak magamért vagyok felelős” tudata, ami miatt még egy motoros kismama is sokkal jobban odafigyel magára.
Hogy a végére járjunk a kérdésnek, megkérdeztünk néhány motoros kismamát, akiknek van már saját tapasztalata:
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Ancsy: „Mivel még az itthoni motoros szezonkezdet előtt megtudtam, hogy ismét várandós vagyok, így én nem is motoroztam egyáltalán már terhesen. Első gyermekemnél, Milánnál pedig pont a szezon vége felé lettem terhes, tehát ott sem motoroztam. Azt azért veszélyes játéknak tartom, hogy valaki terhesen motorra üljön, mert mindig akkor történik a baj.
Szerintem kibírható az a kilenc-tíz hónap, amíg nem tud motorozni. Nem veszélyes a babára, amíg a pocak nem nagy és a tank nem nyomja, de ki merné kockáztatni a gyermeke épségét egy esetleges eséssel? Nem éri meg a kockázat, bírjuk ki motor nélkül, amíg megszületik a kicsi!”
Anett: „Pont a szezon végén derült ki a dolog (szeptember végén). Én motoroztam volna amíg elértem a kormányt, de párom elvette a kulcsom. Cserébe én lenyúltam a robogóját, és még aznap elütött egy taxis. Akkor úgy döntöttem igaza van a páromnak, és elraktam a sisakomat jó mélyre a szekrény aljába. Szerintem az első 2-3 hónapban, ha minden rendben van a magzat körül, akkor nem gond. Bár a biciklizést is tiltják a rázkódás miatt…”
Bea: „Éppen a kartörésemmel küszködtem úgyhogy ez a kérdés nem volt kérdés számomra… Szerintem az a baba, aki kellőképpen beágyazódott, arra nem veszélyes!! De manapság már nem olyan könnyű a teherbeesés főleg annak, aki nagyvárosban lakik pl. a szmog miatt. Úgyhogy 3 hónapig szerintem nem tanácsos motorozni, de utána miért ne?? Bár már nagyon más döntés mert már ez nem csak az én életem.”