EseményekMotorverseny

Kovács Niki a hatodik

kovacsniki 7601Kovács Niki a 6. helyen végzett vasárnap az olaszországi Misanoban a Női Gyorsasági Motoros Európa-bajnokság első futamán. Az időjárás szeszélyes volt, ahogy ez áprilisban nem is csoda, az utolsó futam egy felhőszakadás miatt maradt el. A hétvégén a Misano World Circuit versenypályán az olasz bajnokság futamai mellett számos más verseny is zajlott. Ezek egyike volt az idén mindössze három futamból álló Női Gyorsasági Motoros Európa-bajnokság első versenye. A korábbi évekből már jól ismert versenyzők mellett új résztvevők is neveztek az idei futamokra.

A női bajnokságra benevezett összesen 35 hölgy között most már lesz cseh, orosz és magyar versenyző is. A cseh Marketa Janakova, és a magyar Kovács Niki is megjárták már a világbajnokságot 125 cm3-es kategóriában. A három-négy szezon óta versenyző olasz, német, angol és holland lányok komoly ellenfélnek tekintik őket, akikre nem árt odafigyelni.

Új arcok az olasz hölgyek között is vannak, Letizia Marchetti, Manuela Bocchino, és Cristiana Toria erősítik az olasz mezőnyt, de két orosz hölgy is nevezett. Nataliya Lyubimova és Nadezhda Yakhnich a hétvégi versenyen végül nem indultak, mert nem sikerült a kvalifikációjuk. Végül összesen 32 hölgy állt rajthoz.

A tavalyi bajnok Nina Prinz idén is megpróbálja megvédeni címét a Superstock 1000-es kategóriában. Immár mint a Yamaha Motor Germany hivatalos versenyzője egy Yamaha R1 nyergében versenyez ettől az évtől. Már a szombati edzésen is kiválóan teljesített, de a vasárnapi versenyen a német hölgy végleg bebizonyította, hogy méltó a címére. Jelentős előnyre tett szert Paola Cazzola és a Superstock 600-as bajnok, holland Ten Katen előtt.

Az olasz bajnokságban Alessia Polita és Paola Cazzola próbálta megvédeni elért eredményét. A 600-as kategóriában Eliana Pezzilli és Cristina Peluso a nagy riválisok, Letizia Marchetti és Romana Fede pedig az 1000-es gépek között jelenthet veszélyt a bajnokokra.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Kovács Nikinek nem sok előzetes információja volt a riválisairól, első európai versenyén mégis hozta a tervezett eredményt. Az összesített versenyben 32 indulóból 13. helyen végzett, 600-as kategóriában 8. lett, az Európa-bajnokság első futama után pedig a 6. helyen áll.

„Voltaképp elégedettnek kell lennem a hétvégi teljesítményemmel (bár egy sportoló sohasem lehet elégedett), hisz ez volt az első versenyem ebben a géposztályban. A kitűzött köridőt sikerült hoznom, az már más kérdés, hogy nem feltétlenül az olaszokhoz kell mérni ezentúl magam.

A holland Ten Katen és a cseh Janakova is kemény ellenfelek, de idővel nem verhetetlenek. Három év fórjuk van ebben a kategóriában és jó pár tízezer kilométer. Az anyagi hátterünk sem összehasonlítható az enyémmel, amely stock kategória ide vagy oda, sokat számít. Kemény munkán vagyunk túl az edzőmmel, Horváth Lászlóval és a kis csapatommal, ami a családomat jelenti. Remélem, sikerül év közben pénzügyi támogatókat találnunk és akkor lesz lehetőségem további versenyeken fejlődni, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a következő EB futamokon legyen esélyem a dobogón végezni.” – értékelte a helyzetet Niki.

A következő futamot szintén egy világbajnoki helyszínen, Assenben rendezik június 14-15-én.Manu mis 2cri mis 2nina prinzpodio mis 2tenkatenvegeredmeny1000vegeredmeny600

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük