Laiernek Franciaországban sem akad ellenfele
A Francia futam nyitó versenyén, június 6-án, Stephanie Laier megint maga mögé utasította a hazai pályán motorozó Livia Lancelotot a női motokrossz világbajnokság negyedik futamán.
A francia lánynak ezúttal is csak a második helyet sikerült megszereznie, míg Maria Franke végül harmadikként végzett, az első ötben pedig rajtuk kívül ott van Elin Mann és Larissa Papenmeier is.
A pole poziíció megszerzésével a Red Bull KTM Factory Racing Team versenyzője, Laier a legjobb helyről rajtolhatott a francia versenyen, vezető pozícióját pedig a verseny végéig tartotta is. Lancelot és Mann harca a második helyért kapóra jött a német lánynak, hiszen „biztonságban” vezette a mezőnyt, és 13 másodperces előnnyel érhetett célba.
A KTM HDI MX versenyzője, Lancelot igyekezett felzárkózni Laier mögé, azonban ebben megakadályozta a másik német lány, Franke, akivel a 2008-as bajnok komoly harcot vívott a második helyért. Végül Lancelot lett a második, Franke pedig a harmadik. A Suzukival versenyző Papenmeier a negyedik helyre került Kane balesete után. Az ötödik helyen pedig Elin Mann végzett.
A június 7-ei futamon Laiernek csak a második helyet sikerült megszereznie. A dobogóra vele együtt felállhatott még Papenmeier és az olasz Chiara Fontanesi. A június 6-i versenyen a pálya száraz volt, azonban 7-én a versenyzőknek már vizes pályán kellett helytállni. Laier kétszer is bukott a versenyen, eredményeivel mégis 42 pont előnnyel vezet a bajnokság összesített tabelláján.
Chiara Fontanesi remekül versenyzett, magabiztosan tartotta első helyét az egész verseny alatt. Ezzel az eredménnyel némiképp sikerült kompenzálni az előző nap megszerzett hetedik helyet, így összetettben, a bolgár verseny után újra a dobogóra állhatott a francia futam végén is.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Papenmeier egy bukás ellenére is a top háromban végzett a vizes versenyen. Franke az eredmények összesítése alapján a negyedik lett a francia futamon. Lancelotnak a második versenyen csak a tizenharmadik helyet sikerült megszereznie, így ő összesítésben a hatodik helyen végzett Franciaországban.
WMX Kvalifikációs top tíz: 1. Stephanie Laier (GER, KTM), 2:07.930; 2. Livia Lancelot (FRA, KTM), +0:00.178; 3. Maria Franke (GER, KTM), +0:01.019; 4. Larissa Papenmeier (GER, Suzuki), +0:02.398; 5. Chiara Fontanesi (ITA, Yamaha), +0:02.955; 6. Natalie Kane (GBR, KTM), +0:05.111; 7. Elin Mann (SWE, KTM), +0:06.285; 8. Marielle De Mol (NED, Yamaha), +0:07.605; 9. Nicky van Wordragen (NED, Yamaha), +0:09.457; 10. Elien De Winter (BEL, KTM), +0:09.656;
WMX 1. verseny top tíz: 1. Stephanie Laier (GER, KTM), 26:34.902; ; 2. Livia Lancelot (FRA, KTM), +0:13.584; 3. Maria Franke (GER, KTM), +0:15.558; 4. Larissa Papenmeier (GER, Suzuki), +0:48.569; 5. Elin Mann (SWE, KTM), +1:28.783; 6. Marielle De Mol (NED, Yamaha), +1:42.759; 7. Chiara Fontanesi (ITA, Yamaha), +1:44.192; 8. Francesca Nocera (ITA, Honda), +2:09.916; 9. Natalie Kane (GBR, KTM), -1 kör; 10. Nicky van Wordragen (NED, Yamaha), -1 kör