HírekKultúraMotoros zene

Kormorán: Magyar kettős

Magyar KettosA Koltay Gergely vezette, Magyar Örökség-díjas Kormorán zenekar 2010 végén új zenealbummal rukkolt elő. „A Magyar kettős a Kormorán egyik legkülönlegesebb zenealbuma, hiszen nemcsak az együttes muzsikusai zenélnek rajta, hanem van valamilyen furcsa szimbolikus jelentése is, hiszen meghívást kaptak énekesek Felvidékről (Vadkerti Imre), a Vajdaságból (Fehér Nóra), Kárpátaljáról (Pál Eszter) és Székelyföldről (Ferencz József, Simon Adorján). A határokon átívelő magyarságtudat áthatja az albumot. A Kormorán ugyanakkor a ’Lélek kapujában’ kopogtat és ’Jó reggelt kíván’ az illúzióknak, olyan hazai vendégművészekkel, mint Deák Bill Gyula, Pintér Tibor vagy az ex-kormorános Margit József” – hangsúlyozza Koltay Gergő zenekarvezető.

Az új albumon egyébként szokásos módon megszólal a tekerőlant, a töröksíp, a hegedű, a duda és komoly szerepet kapnak a gitárok. Az album igazi folk-rock, vad hangzásokkal és lírai betétekkel.

December 21-én 22-én a Fővárosi Nagycirkuszban pedig bemutatják Koltay Gergely és Szűts István Trója című rockoperáját. A Kormorán két szerzőjének vadonatúj történelmi musicalje, a Trója a Magyar Lovas Színház és a Sziget Színház felkérésére született, amellyel a szereplők a Lovas Színház ötödik évadját ünnepelték 2010 nyarán Komáromban, az Igmándi erődben. A történelmi legendát megidéző musical Homérosz híres műve az Iliász alapján készült, merítve a világhírű Trója című hollywoodi film egyes jeleneteiből.

A budapesti bemutatón parádés szereposztásban elevenedik meg az ókori görög történet. Akhilleusz szerepét Pintér Tibor, Helénát Janza Kata, Agamennont Vadkerti Imre, Hektort Kalmár Gergő, Priamoszt Makrai Pál jeleníti meg, míg Thetisz szerepében a görög származású Papadimitriu Athinát láthatja a nagyközönség.Troja

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük