fbpx

Kísérthet a bírság

altJövő novembertől a külföldi gyorshajtásért járó bírságot is beszednék az EU-n belül.

Ha nincsen rendőr a helyszínen, elég kicsi az esélye, hogy a szabálytalan járművezetőt utólag bírságolják meg. Létezik ugyan egy olyan egyezmény, amely biztosítja két adott ország közt az adatcserét, de ezt mindeddig nem volt kötelező aláírnia az illetékeseknek. Így aztán külföldön mindenki kicsit lelazult, Franciaországban például a kedvelt üdülőhelyek környékén a szabálysértések közel felét külföldiek követték el.

Az index.hu információ szerint: „Az adatcsere egy összeurópai információs rendszer segítségével működik majd, a vétkes autós anyanyelvén kap levelet a bírságról, amelyet annak az országnak a törvényei szerint szabnak ki, ahol a szabályokat megszegte. A jogalkotók abból indultak ki, hogy a járművezetőnek tisztában kell lennie annak az országnak a közlekedési szabályaival, ahol éppen közlekedik.”

Egy-egy külföldi út előtt nem árt majd alaposabban utánanézni a bejárni kívánt országok saját szabályainak. A franciák például büntetik a traffipaxot előrejelző GPS használatát, sőt, azt az autóst is, akinek nincsen saját alkoholszondája. – írja az Index.

A döntés még nem végleges, jelenleg az Európai Bíróság előtt van az ügy.

 

Ajánlom másoknak is
NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x