fbpx

Kiküldött tudósítónk jelenti: A Confederate Motorcycles él és virul, csak nevet változtatott

Confederate P-51 Combat FighterVannak olyan motorok, amikről hallottunk már, van, amiről olvastunk is, sőt esetemben olyan is akad, amiről írtam is, de én magam még soha nem láttam. Sőt, nem ismerek olyat, aki már látott volna. Na ilyen volt a Confederate Motorcycles motorja is. Eddig.

A Floridában élő sógorom küldte a képeket erről a P-51 Combat Fighterről, amelyet minden nap lát munkába menet Clearwaterben, a Bank of America épülete előtt. Mégis hol máshol állhatna egy ilyen gép, aminek az alap ára 100.000 USD-nél (kb. 30 millió forint) kezdődik. Nyilván a bank tulajdonosáé.

A Confederate Motorcycles P-51 harci vadászgépe a világ első és egyetlen járműve, amelyet teljes egészében katonai minőségű alumíniumtömbökből faragtak. Az eredmény egy hihetetlenül erőteljes és nyers kétkerekű, amely garantált izgalmat okoz a sofőrjének!

Mivel Tony maga is motorrajongó (neki egy Triumph Bonneville-je van), nem hagyhatta szó nélkül ezt a látványt. És amilyen szerencsém van, fotós is, úgyhogy lőtt egy-két (szerinte) amatőr képet a motorról. Ezt írta:

“… élőben nagyon masszívnak néz ki. Olyan mintha egy repülőt akartak volna gyártani, csak közben rájöttek, hogy félnek a repüléstől és így a végén motor lett belőle. Jól néz ki a légszűrő a tank helyén, meg a benzintank az ülés alatt is. Gondolom legalábbis, hogy az benzin és nem olaj, mert elég tiszta. Jó sok alumíniumot szedtek össze hozzá a készítők. Egyedül az oldalán a biztosítékok néznek ki picit furcsán, mintha nem oda valók lennének, de valószínűleg ez az egyik leginkább hozzáférhető rész a motoron.”

A P-51 Combat Fighter

Tony nem lőtt mellé azzal a benyomásával, hogy valójában repülőgépet akartak gyártani, de aztán motor lett belőle. A figyelemfelkeltő P-51 Combat Fighter teljes egészében 6061 repülőgép-alumíniumból készült. Az agresszív esztétika érdekében a Confederate Motorcycles csapata egy apró, léghűtéses V-twin motorral szerelte fel a choppert, amely több mint 145 lóerőt és 230 Nm maximális nyomatékot produkál. A motorkerékpárt 5 fokozatú sebességváltóval és könnyű, karbonszálas kerekekkel látták el, amelyeket Pirelli gumiabroncsokba burkoltak.

Nyers amerikai erő

A motor dizájnja egyfajta csupasz superbike vagy inkább egy power roadster. A radikális külső kialakítás erősen retro ízű, a motor vonalai az üzemanyagtartály felső részére vezetik a szemet, de klasszikus hatást kelt a szóló ülés, a háromszög alakú lengőkar és az első rész is.

Annak ellenére, hogy a P-51 Combat Fighternek jellegzetesen megkülönböztethető a megjelenése és a rendszámtáblája is egyértelműen a második világháború által ihletett, ez egy teljesen modern funkciókkal vezérelt gép. A motorblokknak köszönhetően ez a kétkerekű „a játszótér legnagyobb gyereke”, és az örök érvényű kialakítás egyszerre brutális, minimalista és rendkívül összetett.

P-51 Combat Fighter műszaki adatok:

  • Motor: 132 köbincses (2163 cm3), 56 fokos léghűtéses V-twin
  • Teljesítmény: 145 LE 5100 fordulat/perc mellett
  • Nyomaték: 160 ft-lb 2000 fordulat/perc sebességnél
  • Alváz: megmunkált alumínium váz, masszív 7 hüvelykes gerinccel, amely az üzemanyagtartályt is tartalmazza
  • Maximális sebesség: több mint 160 mph (257 km/óra)
  • Felfüggesztés: Dupla lengőkar, monoshock első felfüggesztés, konzolos monoshock hátsó felfüggesztés, teljesen állítható
  • Tengelytáv: 62,5 hüvelyk (157,5 cm)
  • Ülésmagasság: 29,5 hüvelyk (75 cm)
  • Feltöltött súly: 560 font (255 kg)
  • Kerekek: 19 hüvelykes első első kerék, 17 hüvelykes karbon tárcsás hátsó kerék
  • Abroncsok: 120/70ZR19 elöl, 240/45ZR17 hátul
  • Üzemanyag-kapacitás: 3,75 US gallon / 16,25 liter

A Combat Motors

A Confederate Motorcycles által tervezett és egyedileg, kézzel készített járműveket az a nyers, lázadó szellem ihlette, amelyet “amerikai útnak” nevez a cég. Az 1991-ben alapított csapatnak erős értékei és meghatározott tervezési alapelvei vannak, amelyek mindenre kiterjednek, amit csinálnak – soha nem kötnek kompromisszumokat és mindig a legfinomabb anyagokat használják. Igazi amerikai kézműves mestermunka minden egyes exkluzív motorkerékpárjuk.

Hogy a 29 éves cég idén júniusban miért érezte úgy, hogy nevet kell változtatnia, erről megoszlanak a vélemények. Nyilván innen Magyarországról csak találgatni tudunk, de vélhetőleg köze lehet a politikához. Ahogy a Lynyrd Skynyrd énekese, Johnny Vanzant is lecserélte egy ideje a konföderációs zászlót az Egyesült Államok zászlajára, mert előbbi nem elég PC (politikailag korrekt), így valószínűleg egy “déli” (ti. southern) motorkerékpár gyártó nevében sem maradhatott a rabszolgatartás helyeslésére utaló szó.

A cég egyébként Facebook oldalán erről nyilatkozatot is kiadott.

Confederate P-51 Combat FighterHogy ezért, vagy valami másért unta meg a gazdája a motort, azt sem tudhatjuk. Viszont a hirdetéséből kiderül, hogy itt is megáll az a szabály, hogy ha egy új járművet kitolsz a szalonból, az azonnal veszít 20%-ot az értékéből. Viszont ilyenkor lehet jó vételekhez hozzájutni. Amikor a régi tulaj inkább egy olyan motort venne, amire nem Confederate, hanem Combat van írva, akkor simán enged az árból 20 000 USA dollárt (6 millió forintot).

Én is így vettem anno a Street Glide-ot, csak akkor az volt az ok, hogy kijött az új Screaming Eagle verzió. De ez már egy másik történet. Ha érdekel, kattints ide!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

5 1 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x