fbpx
Hírek

Készül a 2013-as Jótékonysági Motoros Naptár

vincze zsuzsa 1Idén is elérkezett az ideje, hogy nekifogjunk a 2013-as évi naptár megálmodásának, és elkészítésének.

Aktuális naptárunk fő témája a kisállatok lesznek, azon belül is hűséges négylábú barátaink: a kutyák. Most azt a nemes célt tűztük ki magunk elé, hogy a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Alapítványmunkáját segítsük adományunkkal. Sajnos az iskola nem élvez állami támogatást, pedig Magyarországon mintegy 40 000 látássérült ember él, és szorulna vakvezető kutya segítségére. Ehhez képest megdöbbentő a szám: évente csak kb. 25 kutyát tudnak kiképezni! Ez épp a szűkös anyagi lehetőségek miatt van így.

Az Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány munkatársai a vakvezető kutyák kiképzése mellett terápiás kutyás foglalkozások szervezésével, és ilyen jellegű munkák végzésével is foglalkoznak. Nagy hangsúlyt fektetnek a mentőkutya képzésre is, amelynek eredményeként kutyáik már több éles helyzetben is bizonyíthatták képességeiket.

Meggyőződésünk, hogyha őket támogatjuk, akkor a kutyákon keresztül így valamelyest a rászoruló embereken is segíteni tudunk. Jövő évi naptárunk eladásának teljes bevételét az iskola részére szeretnénk felajánlani.

 

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A naptár fotózása 2012. augusztus 5-én lesz. A fotózás különlegessége, hogy ezúttal a motorok és a motoros hölgyek mellett kutyák is szerepelnek majd a képeken. A jól nevelt, fotogén ebekről az alapítvány gondoskodik majd, a címlapon pedig egy vagány vak hölgy szerepel majd motoron.

 

Bodoricsné Vincze Zsuzsanna nem születése óta vak. Öt évvel ezelőtt ébredt arra, hogy nem lát, úgy hogy előtte semmi gond nem volt a szemével. Egy neurológiai betegség, ami testszerte ideggócokat támad meg, kisütötte a látóidegközpontot.

A csinos, 24 éves hölgy volt az első, aki a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány segítségével kutyához jutott, és azóta is az alapítványnál dolgozik önkéntesként főállásban azon, hogy minél több sorstársa hozzájuthasson egy olyan Csodához, mint az ő Rumi kutyája.

Zsuzsanna nagy álma volt a motorozás, de sajnos a sors közbe szólt. A fotózás alkalmával valószínűleg lehetősége lesz kipróbálni valamelyik modellünk segítségével, hogy milyen a motoron hátul utazni.


 

A fotózásról és a kész naptárról természetesen hamarosan további információkkal jelentkezünk.

Lájkolod a naptár Facebook oldalát, és minél több emberrel oszd meg itt olvasott információkat, hogy ők is segíthessenek.

vincze zsuzsa rumi 2

0 0 votes
A cikk értékelése
NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x