fbpx

III. Zorall Sörolimpia

Egy fergeteges buli részesei lehettek azok a zorallok és zorallinák, akik augusztus 19-22. között Megyeren töltötték a napjaikat…

Az aprócska, Veszprém megyei település pár háza az évnek ebben a szakában megtelik rockerekkel és motorosokkal. No, persze, a jelszó a nomád élet, tehát akik nem bérelt szálláshelyen aludtak, maradt a kempingben a sátorozás.

A vállalkozó szelleműek, köztük mi is, úgy gondolták, kemények lesznek. Mit nekünk hideg vízben zuhanyozás és pottyantós vécé?! Ezt még simán bírtuk, de amikor egyik reggel arra keltem, hogy egy meztelen csigával nézek farkasszemet a sátorban, hát… Azóta is rejtély számunkra, hogy mászott be a szerencsétlen a cipzáron keresztül!

Az első napon, amikor megérkeztünk, gyorsan levadásztuk leendő lakóhelyünk parcelláját. Összedobtuk a sátrat, és felfedezőútra indultunk a faluban. A Zorall zenekar igazán kitett magáért, mert a tavalyi táborhoz képest sok minden változott, persze jó irányban.

Az istállóból átalakított kocsmával szemben a Zorall Csárdában finomabbnál finomabb ételeket főztek, de kürtős kalácsot, lángost és fagyit is lehetett kapni. A fafaragó- és bőrárusok mellett kézzel készített gyöngy ékszereket árultak. Bár, nálam a söröskupakból készített fülbevaló vitte el a prímet! A játszóházban a zorallkák tölthették el az időt, míg várták az esti koncerteket.

Még több kép a galériában!Mi is vártuk, és hamar elszaladt ám az idő… Azon kaptuk magunkat, hogy mindjárt kezdődik a nagyszínpadnál a Road, siessünk! Ahhoz képest, hogy csütörtök este volt, a zenekar sem számított tömegre. Ennek ellenére annyi ember gyűlt össze, nem is értettem, honnan, hogy simán megtöltötték a színpad előtti teret.

A Road után a ’90-es évek rockhimnuszait adta elő a Zorall… Ha még ez sem volt elég, a kocsmánál lévő kisszínpadnál, a tábortűz mellett a Macskajajt énekelhették, táncolhatták végig azok, akik bírták a strapát hajnalig.

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x