EseményekHírekMotorverseny

Hodola Richárd a motorosok között duplázott a Riverside Baján

Riverside Baja 2017 Horváth LallerA Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság második viadalának, a Riverside Bajának a szervezői nem hiába fohászkodtak azért, hogy remek időjárás mellett rajtolhasson el a négy ország versenyzőiből álló mezőny: szinte nyári melegben és napsütésben teljesítette a mezőny az előírt szakaszokat.

Teljes magyar sikerrel zárult a Közép-Európai Zóna Bajnokság negyedik, és a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság idei második futama, a Riverside Baja. A záró napon a terep-rallyehez illő szakaszok mellett az Iseum Rallye murvás szakaszain is megmérették magukat a versenyzők. Végül mindkét abszolútban magyar győzelem született: az autósok között a Fazekas Károly, Somfai Mátyás duó, míg a motorosoknál Hodola Richárd nyert igencsak megnyugtató előnnyel.

A győztesek valamennyien immár kétszeres Riverside Baja-bajnoknak vallhatják magukat, hiszen Fazekas Károly (autó) és Somfai Mátyás (quad) 2015-ben, míg Hodola Richárd (motor) 2014-ben bizonyult a legjobbnak. A quadosok küzdelmében a szlovák hölgy, Sandra Ulrichova győzött.

Pénteken az autósok között előbb a Riverside Baja címvédője, Fazekas Károly és Somfai Mátyás uralta a versenyt, és a terep-rallye szakágnak megfelelő három szakaszból szinte legyőzhetetlenek voltak, kettőt megnyertek, míg a második szakaszon másodikként értek célba. Fazekasék 2:46 perccel előzik meg a cseh Zdenek Porizek, Pavel Vaculik kettőst, míg a harmadik helyről 4:21 perces hátrányban Lónyai Pál és Horn Albert várja a folytatást.

Fazekas Károly (BMW X6): „Címvédőként vágtunk neki a versenynek, ennek megfelelően szeretnénk teljesíteni. Ugyan az első szakaszon volt egy kis gikszer, ám a harmadik nagyon jól sikerült. Bízom a hasonló folytatásban, mert mindenképpen szeretném másodszor is megnyerni a Riverside Baját.”

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Lónyai Pál (Porsche Macan): „Nem volt egyszerű, de végül is megoldottuk, és elégedett vagyok a harmadik hellyel. Szombaton végig támadni fogunk, mert mindenképpen szeretnénk előrébb végezni.”

A motorosok mezőnyében hatalmas csata alakult ki egy darabig Hodola Richárd és Heiszer Károly között. A harmadik szakaszik utóbbi állt az élen, ám eltévedt – ahogy ő mondta, elment gyufáért, és későn ért vissza –, így a nap végére Hodola végzett az élen, és kettejük közé a cseh Viktor Chytka és Pajer Csaba is beékelődött, míg a nemrég térdműtéten átesett Horváth Laller áll jelenleg az abszolút ötödik helyén.

Hodola Richárd (Yamaha WR 450F): „Eddig minden úgy alakul, ahogy elterveztem. Noha a szombati, rövid rallye-szakaszokon a quadosok előnyben lesznek, bízom abban, hogy képes leszek megőrizni valamennyit a több mint négyperces előnyömből.”

 

Nincs még vége, lapozz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük