EseményekMotorverseny

A trial üdvöskéje

joannacoles1Joanne Coles alig töltötte be a tizennyolcat, máris komoly sikert ért el a FIM 2010-es Női Trial Világbajnokságán.

Coles, aki a Gas Gas csapatában versenyzik élete eddigi legjobb eredményét érte el a St Michel De Maurienneben rendezett versenyen, amellyel rögtön a dobogó második fokára állhatott. Ennek fényében Coles komoly tényezője lesz a világbajnokság hátralevő két fordulójának is.

Joanne már korábban, a Women Euro seriesen is megmutatta mit tud. Akkor az első két fordulóban második illetve harmadik helyen ért célba, amivel komoly hírnevet szerzett magának.

Coles a nagy-britanniai Derbyből származik. A triallal édesapja ismertette meg, aki korábban maga is versenyszerűen űzte ezt a sportot. Mára apu egyetlen dolga, hogy támogassa a lányát, aki egyre biztosabban tör a világsiker felé.

Első versenye 2008-ban, Andorrában volt, ahol rögtön a negyedik helyen végzett. A rákövetkező évben szintén Andorrában már dobogós helyet szerzett. „A tény, hogy idén Laia mögött végeztem, számomra még mindig felfoghatatlan. Szerettem volna a dobogón állni, de remélni sem mertem, hogy ennyire jó eredménnyel zárom majd a futamot.” – mondta Joanne a Francia verseny után.

„Az idei szezonban szeretném, ha jó eredményeim lennének. Azonban, ami ettől még fontosabb számomra, hogy jövőre még közelebb kerüljek Laia Sanzhoz, mert tudom, hogy idén ez még számomra lehetetlen. Az Euro series remek bemelegítés volt számomra, mert sok új dologgal ismertetett meg, ami a brit női trial bajnoksában még nem bevett szokás. Ilyen például a szekciónkénti időkeret.” – tette hozzá.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

„Egész télen keményen edzettem, lehetőség szerint minden nap motoroztam. Általában apával, vagy pár helyi motorossal edzek, de volt pár alkalom, amikor Beckyvel (Rebeka Cook) és Emmával (Emma Bristow)is együtt motoroztam, ami remek volt. Nagyon jó a kapcsolat a brit lányok közt, és a barátságos versengés kifejezetten jót tesz nekünk. Laia azt mondta, engem lát az idei évben a legnagyobb riválisának, de szerencsére nem érzek emiatt nyomást. Az én célom az, hogy pár éven belül leváltsam őt a trónon. Remélem addig nem vonul vissza, amíg igazi vérre menő csatát nem vívunk egymással. Franciaország után a Cseh futamon is szeretnék a második helyen végezni, azonban ehhez is nagyon jól kell versenyeznem. Szóval, majd meglátjuk, hogy sikerül.” – fejezte be Joanne.

Ezen a hétvégén Coles, Sanz és a többi csaj újra versenybe szálltak a FIM 2010-es Női Trial Világbajnokságának második, a csehországi Kramolinban megrendezett futamán.joannacoles2joannacoles3

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük