HírekKultúraMotoros zene

Hallgasd meg ma élőben a The Trousers új dalát!

The Trousers B W 2Jelenleg is a 2015-ben megjelent – a hazai és a nemzetközi sajtóban is nagyon pozitív értékelést kapott – Mother Of Illusion c. lemezének folytatásán dolgozik hazánk egyik vezető garázsrock csapata, a The Trousers.

Az Invisible Darkness címre keresztelt ötödik korong valamikor a tavasz folyamán fog elkészülni, azonban Kőváry Zoliéktól máris kaptunk egy kis ízelítőt, mégpedig a You Got Me Rollin’ című dal formájában.

A zenekar vezetője elmondta, a közelmúlt koncertjei során kiderült, rögtön óriási kedvenc lett Motown-os ritmusokkal, erőteljes hard rock riffeléssel megspékelt új dal. A frontember hozzátette, az előzetes visszajelzések alapján az egyik legjobban megszólaló Trousers anyag készül jelenleg, melynek kiadásról még nem döntött a csapat, ugyanis a bandával kapcsolatban álló német AllRooms Booking Agency vezetője, Stefan Schumacher jelenleg német kiadót keres a Trousersnek.

A You Got me Rollin’ a tehát a zenekar koncertrepertoárjában is helyet kapott, így már a legközelebbi koncerten, február 9-én bárki hallhatja élőben is a budapesti Robotban, ahol a tervek szerint több új dal is megszólal majd.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A zenekar ezen az estén a korábbi The Trousers basszusgitáros, Iliás Ádám vezette Turn Signals-szal, és az egyik legjelentősebb cseh punk R’N’R bandával, a Degradace-vel osztja meg a színpadot.

Az esemény a tavaly elkezdett Budapest Rock City koncertsorozat következő része, melynek egyik legfőbb célja, hogy igazi, kompromisszummentes, élő rock and roll szóljon egész este, kiváló hazai és külföldi zenekarok jóvoltából.

Motoros Védő Harang CsamShop motoros webáruház

Wéber Anikó NaNa

NaNa

A Csajokamotoron.hu oldal és a közösség alapítója. 1995 óta motoros és motoros újságíró.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük