fbpx
EseményekMotorverseny

Szenzációs teljesítménnyel zárt a GasGas Rally Team a 2018-as Dakaron

GasGas Dakar2018 JohnnyAubert 2Remekül szerepelt az idei Dakaron a Torrot kötelékébe tartozó GasGas Rally Team. Johnny Aubert a 6., Jonathan Barragán a 15., Cristian España pedig a 30. helyet szerezte meg, kétséget kizáróan bizonyítva, hogy a kétéves kihagyás után visszatérő spanyol alakulat rendkívül versenyképes.

 

Strapabíró, ultramodern technikára épülő enduróik komolyabb gond nélkül teljesítették a helyenként bevehetetlennek látszó szakaszokat, közöttük a Cordobából induló és oda visszatérő, 286 kilométeres záróetapot is, ahol Johnny Aubert az elkelő 5. helyet vívta ki magának a roppant erős mezőnyben. A francia pilóta hat év után tért vissza a sivatagi rali különleges világába, s összetettben elért hatodik helyével újfent kivívta a rajongók, no meg a szakma elismerését.

Nem volt ez másként Jonathan Barragánnal sem, aki most először indult a Dakaron, mégis sikerült egészen a 15. pozícióig felkapaszkodnia, sőt a második legjobb újoncként térhetett haza Dél-Amerikából. Csapattársa, Cristian España szintén elégedetten távozhatott, hiszen látványos motorozásai a közönség egyik kedvencévé tették, nem mellesleg a ranglétra 30. fokáról integethetett vissza rajongóinak az erőpróba végén.

A srácok teljesítményéről sokat elárul, hogy több mint 8000 kilométert motoroztak a verseny során, ami – a nevezők, illetve a csapatok szerint – az elmúlt negyven év legkeményebb terepeit és körülményeit tartogatta az indulóknak.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

GIOVANNI SALA (csapatvezető, GasGas Rally Team):

„Nincsenek szavak rá, hogy mennyire elégedett vagyok ezzel az eredménnyel. Pilótáink hihetetlen elkötelezettségről tettek tanúbizonyságot, akárcsak a csapat többi tagja, beleértve szerelőinket is. Úgy gondolom, ez egy nagyon nehéz Dakar volt, ezért különösen boldog vagyok, hogy pilótáink és motorjaink épségben, sérülés nélkül érték el a célt.”

GasGas Dakar2018 JonathanBarragan 1JONATHAN BARRAGÁN (versenyző, GasGas Rally Team):

„Nagyon boldog vagyok, hogy mindhárman elértük a Dakar végét, mert ez egy nagyon kemény verseny volt, különösképpen a második hét. Johnny és Cristian egyaránt ember feletti teljesítményt nyújtott, csak úgy, mint a GasGas és a Torrot munkatársai, akik nemcsak lehetővé tették, hogy itt lehessünk és valóra váljanak álmaink, hanem végig támogattak is bennünket. Most egy kicsit szeretnék pihenni, aztán jöhet a folytatás. Minden vágyam, hogy a terepralira koncentrálhassak, mert nagyon nagy hatással volt rám a dél-amerikai kaland.”

GasGas Dakar2018 JohnnyAubert 1JOHNNY AUBERT (versenyző, GasGas Rally Team):

„Végigcsináltuk a 2018-as Dakart, jómagam pedig hatodik lettem az összetettben, szóval nagyon boldog vagyok, főleg, hogy alig egy éve operálták a vállam. Szeretném megköszönni a Torrotnak, illetve a GasGas Rally Teamnek a szervezést és a versenyen végzett munkát, s külön köszönettel tartozom Jordi Arillának, amiért mindent megtett, hogy elindulhassak. Már nagyon várom, hogy végre hazatérjek és a családommal, valamint a barátaimmal legyek, jól fog esni egy kis lazítás.”

GasGas Dakar2018 CristianEspana 1CRISTIAN ESPAÑA (versenyző, GasGas Rally Team):

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült viszonoznom a GasGas és a Torrot bizalmát. kőkeményen dolgoztunk az első naptól az utolsóig, és meg is lett az eredménye: mindhárman átgurulhattunk a célvonalon Córdobában. Óriási élmény volt Johnnyval és Jonathannal egy csapatban szerepelni, ők nemcsak világbajnokok, hanem csodálatos emberek is. Szeretnék továbbra is a brigád részese maradni, és nagyon remélem, hogy a jövőben is segíthetem majd a márkát.”

GasGas Dakar2018 JonathanBarragan 2GasGas Dakar2018 JonathanBarragan 2

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x