fbpx
EseményekMotoros találkozó

F650 Baráti Motoros Weekend 2013. 06. 28-30.

bmw f650 talalkozo 201301Majdnem sötét volt, mikor visszaértem a táborba, ott bezzeg nem esett egy csepp eső sem! A többiek már el is pusztították az időközben elkészült tarhonyás hús felét, és Ildi barátnőm is várt már rám. Támadást intéztünk a büfében egy mézes-barack pálinkás üveg ellen, és lezsíroztuk a büfés hölggyel, hogy megkapjuk az üveget barackostul, ha megisszuk róla a nedűt.

Ez nem is tartott túl sokáig, volt mit ünnepelnünk: mindkettőnk születésnapja nemrég volt, így oda-vissza felköszöntöttük egymást. Miután megszereztük az üveget, Ildi nekilátott a barackok kihorgászásának a cipőfűzőjével. A játékba bekapcsolódott Mozso is, aki egy nylon szatyorral támadta meg az üveget, értelemszerűen kevés sikerrel. Végül a dögcédulája zsinórjával született meg a harmadik barack, amit jutalmul el is fogyaszthatott.

Gyorsan repült az idő, a hangulat emelkedett volt, sokan voltunk, jót buliztunk. Készült csoportkép is, amiről sokan le is maradtak, nem is értjük, miért? Én meg pl. az embléma vetítésről maradtam le, de képen legalább láttam.

bmw f650 talalkozo 201314Azért természetesen apróbb karbantartó szerelésekre is sort került: NaSa kuplungkart cserélt, riskywhisky pedig Andrej barátunk motorján gépészkedett. Beszerző márkatárs jóvoltából pedig még Airsoft lövészet is volt, Árpi örömére, aki már nagyon szerette volna átélni, hogy milyen, amikor meglövik.

NaSa kérésére még megemlíteném azt a szörnyű és megbocsáthatatlan tényt, hogy nem volt ágynemű a faházban! Attilának – aki szintén faházazott – viszont volt folyékony takarója, így őt nem zavarta a takaróhiány. Néhányan családi házban éjszakáztak, ők nagyon meg voltak elégedve a szállással.

Mozso viszont egész vasárnap délelőtt azon rugózott, hogy “Houdini” Andrej barátunk vajon milyen módon szublimált ki reggel a lezárt házból? Ugyanis a kulcs belülről a zárban volt, és rá is volt fordítva, valamint a kapu is lezárt, és érintetlen volt. Pedig ők egész reggel lábujjhegyen mászkáltak Henivel és suttogva kommunikáltak, nehogy felébresszék Andrejt, aki eközben pedig már hét határon túl volt…

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

bmw f650 talalkozo 201313A vasárnap főleg a búcsúzkodásról, sátorbontásról, csomagolásról szólt. Azért még így is maradt idő beszélgetésre, viccelődésre. Aztán mi is felkerekedtünk Mozsoval, egy jó darabon megegyezett az útvonalunk, így hazafele még belefért egy kecskeméti fagyizás. Majd Solton egy piros lámpánál összeöklöztünk búcsúzásképp, aztán egy körforgalomnál nagy dudaszó, villogtatás és integetés kíséretében szétváltunk, és ki-ki folytatta a saját útját.

Fiúk-lányok, szuper volt a hétvége, örülök, hogy ismét ilyen sok jó embert ismerhettem meg, jó volt veletek, én már most visszamennék!

…vagy a következőre!bmw f650 talalkozo 201303bmw f650 talalkozo 201305bmw f650 talalkozo 201307bmw f650 talalkozo 201310bmw f650 talalkozo 201311bmw f650 talalkozo 201312

0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Tagama

Tagama

2005-ben szereztem A korlátlan jogosítványt, azóta 4 motor, és 250+ezer km van mögöttem. Könnyed, gurulgatós kezdetek után most már évente minimum 30.000 km-t közlekedem motorral, esőben-sárban, napfényben-nyárban, hóban-fagyban. Rengeteg tapasztalatom van, amit szívesen osztok meg bárkivel, aki elfogadja az ebből fakadó jótanácsokat.

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x