Eljött az ideje a kategória bővítésnek – Enikő története
2023-ban megint előjön témának a kategória bővítés, megspékelve azzal, hogy vegyük meg a nagyobb motort is hozzá. Csináljam azzal a jogsit, így van időm összeszokni a nagyobb géppel, és nem vagyok kitéve a használt gyakorló motorok nehézségeinek. Meg ha töröm, a sajátomat töröm.
Ezzel a gondolatmenettel motoroztunk Budapestre, mondván, hogy akkor legalább üljek fel rá. Ebből az lett, hogy szeptemberre már meg is vettünk egy Kawasaki Z650-et. Mivel nekem jogosítványom még nincs rá, a férjem hozta haza. A bejáratás is az ő feladata volt, hiszen következő szezonban ne a rutinpályán legyen már meg az első 1000 km. Így már tényleg rá voltam kényszerítve a kategória bővítésre.
Neki is rugaszkodtam a KRESZ-nek, ami legnagyobb hiúságromboló hatással csak 4. alkalommal sikerült. Szerencsére éppen belefért a motor az A kategória határába, hogy lehessen vele jogsit csinálni. Szóval a rutin sikerül is 2. alkalommal, és a forgalmi vizsgám is meg lett 4. alkalommal.
Életemben nem izgultam annyit vizsgákon, mint ezeken. Viszont a legboldogabb embernek éreztem magam, amikor végre hazavihettem a motoromat, ÉN, egyedül, mert végre sikerült a vizsga.
Az oktatómnak csak annyi volt a hozzáfűzni valója: Ment volna ez elsőre is, nem értem miért húztuk eddig. Én tudtam, hogy tudod.
A vége 2024 októbere volt. Végig vizsgáztam az egész szezont.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
A Benellivel első körben az volt a terv, hogy megtartjuk a fiamnak. 2 év múlva már csinálhatna rá jogosítványt. Aztán később arra jutottunk, hogy ha szeretne, majd visszatérünk erre, addig meg mégse álljon a garázsban. 2025-ben eladtuk.
8047 km-rel adtam el a kedvest. Szerettem első motornak. Jó volt a szemnek, szépen összepakolt kis darab. A fogyasztása is 3,5 környékén mozgott. Akárhová mentünk, én kétszer annyi távot tettem meg, mint a többiek 1 tank benzinből.
Viszont ott van, hogy egy 70 km/órával haladó buszt én már csak egy nagyon jól belátható szakaszon kezdtem el megelőzni (benne van, hogy nem vagyok technikás sofőr), vagy döcögtem utána 70-nel.
Összességében nagyon hálás vagyok ennek a kis gépnek az első 8000 km-ért, amit motorozással tölthettem. Nagyon hiányzott a garázsból, mikor eladtuk, de semmi értelme nem lett volna annak, hogy csak porosodjon a sarokban. Az új tulajdonosnak innen is (ismét) legalább annyi örömöt kívánok, mint amennyit én leltem benne.
2025 számomra már a motorozás éve volt. Az előző évekhez képest mindenképp.
Májusban a CSAM-os vezetéstechnikai tréningre sikerült regisztrálni, és részt venni. A férjem kísért fel, hajnalban indultunk, talán 6 fok körül volt a hőmérő. Talán nem árulok el titkot, ha azt mondom fáztam.
Persze izgultam.
Az előző éven a rutin vizsgán sokszor csináltam bójás gyakorlatokat, itt most legalább vizsgáznom nem kellett belőle. A vészfékezés azonban nagy mumus volt. Bábonyból simán haza motoroztam azt a csekély 20 km-t, de itt több órás út lesz majd az út. Ha összetöröm magam, a motort, hogy megyek haza?
A drukk hamar elmúlt. A csajok közvetlenek, kedvesek, borzasztóan aranyosak (és persze senkinek a nevére nem emlékszem). Mindenkinek megvan a maga története. Van, aki jól kezdte, a kisujjában van, van aki sokat, van aki nagyot esett, van akit folyamatosan hátráltattak, nem támogattak mégis motorozik.
Van, aki első perctől ügyes, laza, van, aki be van feszülve, nem úgy megy ahogy kéne. Mégis ott voltunk, együtt, mindenki mosolygott. Bárhonnan indultunk, motorozunk mert szeretjük. Az érzés, az energiák feltöltöttek.
Az instruktorok borzasztóan türelmesek, nagyon jó humorral, jó hangulatban telt az egész nap.
A tréning után jó néhányan még átmotoroztunk egyet ebédelni. Számomra ez is élmény számba ment. Általában a férjemmel ketten gurulgatunk. Jót beszélgettünk, és hazafelé megint szétfagytam.
A szezon további részében a férjem kapott valami lövést, innentől messzebbre és kanyargósabb utakra vitt a szlovák határon túlra, és a magyar határokon belül is.
Az i-re a pontot azonban a román 4 napos kirándulás tette fel. Tavaly ugyanis a férjem volt egy egyhetes túrán más férfiemberekkel, de elégedetlen volt, mert szerinte keveset motoroztak. Én naivan, és bátram mondtam, hogy akkor menjünk ketten, motorozok én veled többet (igaz lassabban), ha szeretnéd… Szerette.
1. nap: kiút, délután értünk a szállásra.
A menetrögzítő, ami a motor programjában volt menet közben leállt (vagy én lőttem ki az alkalmazást, fene tudja). Se időt, se km-t nem tudok. Apjok GPS-ében benne van. Innen csillagtúrát csináltunk. Merthogy így legalább nem kell időre a szállásra vissza érni.
2. nap Transalpina.
Frászt kaptam. Annyira előjött a tériszonyom, hogy felértünk, kajáltunk, és nem a másik oldalon jöttünk le, hanem ugyan ott, ahol felmentünk. Talán 6 óra körül értünk vissza a szállásra. Egyetlen medvét sem láttam még, aminek kifejezetten örültem. Így a gyanakvásom, hogy Romániában milyen sok medve van, kezdett szépen apadni.
3. nap Transfogaras.
Itt márátmentünk a hegyen, ugyanis itt már tettek nyavalyás szalagkorlátot az út mentén. Nekem ez biztonság érzetet adott. Na és a másik oldalon már jöttek is a medvék. Pontosan 6 medvével láttam többet mint szerettem volna.
4. nap irány haza.
A végére minden tagom fájt, iszonyatosan elfáradtam, de ott tombolt, hogy ezt akarom még. Nekem ezt jelenti a motorozás, hogy ilyen csodálatos helyekre elmegyünk motorral, csodálatos utakra. Teljesen lezsibbadok a végére, mégis iszonyatosan feltöltött.
Ősszel pedig a borsodi motoros csajok is elhatározásra jutottak: igenis vágyunk egymás társaságára. Egyik lelkes motoros csaj bevállalta, hogy akkor magára veszi a szervezés terheit, és el is indult a magyarországi motoros nők borsodi klikkje Iron Motor Girls néven.
Összességében 2025-ben túra, sok-sok km, és új-, csodálatos emberek ismeretsége. Iszonyatosan várom már a 2026-os szezont, hogy mehessünk sokfelé, együtt és külön.
Baromi hálás vagyok a férjemnek, aki nem hagyott az álló vízben tapicskolni, hogy mindig látja, mikor kell egy kicsit nagyobbat taszítani rajtam a jó irányba.
Baromi hálás vagyok a világnak, hogy olyan csodálatos emberek létezhetnek, mint akikkel megismerkedhettem 2025-ben, és akikkel várom, hogy 2026-ban újra tudjak találkozni.
