fbpx

Elhunyt Tommy Ramone, a magyar dobos

tommy-ramoneA Ramones együttes egykori dobosa, producere, Tommy Ramone július 11-én búcsúzott el az élők sorából, ugyanis a rák legyőzte szervezetét.

Erdélyi Tamás Budapesten született 1952. január 29-én, s az 1956-os forradalom után a szüleivel az USA-ba emigrált.

A rock zenekar eredeti felállásának utolsó életben maradt tagja volt Tommy, de sajnos 62 éves korában távozott el közülünk.

Eleinte Joey Ramone volt a dobos, majd később lett a banda frontembere, énekese. Tommy pedig menedzserből avanzsálódott át dobossá.

Produceri képességeit a Ramones pár korai albumával kapcsolatban villantotta fel.

1978-ban pedig Marky Ramone ült Tommy helyére a dobok mögé.

Az  I Wanna Be Your Boyfriend című dal szövege Tommy tollából született meg.

Egy, a Magyar Tarajnak adott interjújában nem csak a Ramones-ről beszélt, hanem a magyarságával kapcsolatos dolgokat is megosztotta az olvasókkal.

ramones

 

Ajánlom másoknak is

Lepd meg a szerelmed egy páros motoros karkötővel Valentin napra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x