EseményekMotorverseny

Elesettek a Dakaron

dakar07 patricia2Kevés hírt hallhattunk arról, hogy az idei Dakar ralin hat motoros nő is kipróbálta erejét. A hírösszefoglalókban közülük legtöbbször csak a legeredményesebb, a francia Ludivine Puy nevét hallhattuk. Persze a világsajtót bejárta a fotója, mikor hatalmasat esett.

 

A magyarok idén is szépen teljesítettek a sivatagi ralin, Kátai Péter pedig az eddigi legjobb eredményt érte el a magyar motorosok között a 21. helyezéssel. Mindez idáig azonban nem volt olyan vállalkozó szellemű hölgy hazánkban, aki próbára tette volna magát az afrikai sivatagban. Más nemzetek lányai-asszonyai azonban már sokkal bátrabbak, felkészültebbek, vagy csak jelentősebb anyagi háttérrel rendelkeznek. A motivációjuk persze más és más.

A 23 éves, francia Ludivin Puy-t a Dakar Angyalának nevezték el az újságírók. A hat induló hölgy közül ő bizonyult a legügyesebbnek. Még a férfiak számára is embert próbáló a verseny, a motorosoknak már igazán fanatikusnak kell lenniük, hogy rajthoz álljanak, de hogy egy nő motoron… ez már igazán elismerésre méltó tett a végeredménytől függetlenül is.

Ludivine nem minden előjel nélkül vágott bele a sivatagi versenybe, hiszen jelenleg ő Franciaország enduro bajnoka, de korábban is sok versenyt megnyert és 1992-ben ő volt a francia MX bajnok is. A hétköznapi életben rendőr, és 2003-ban az EuroMaster gumigyár választotta ki őt „gyári versenyzőnek”. Talpraesettségét bizonyítja, hogy élete első Dakar Raliján sikerült beérnie a célba. Az idei versenyen a hölgyek közül ő teljesített legjobban, a nehéz körülmények ellenére 44. helyen végzett összetettben KTM-je nyergében.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A 2006-os Dakar ralin a Nagy-Britanniában élő Patricia Watson-Miller volt a legeredményesebb motoros nő, de dakaros pályafutása nem ekkor, hanem még 1990-ben kezdődött. Akkor az édesapja, a korábbi dakar-versenyző Herbert Schek által épített 1100 cm3-es BMW-vel indult, és a legeredményesebb motoros nő lett. 1991-ben egy Suzuki DR 350-nel érte el ugyanezt az eredményt, és egyúttal az első lett az 500 cm3 alatti motorok kategóriájában indulók között.

1992-ben ugyanezzel a motorral lecsúszott a második helyre a hölgyek között, de 2006-ban visszaszerezte címét: a 230 induló közül összetettben 67. helyen végzett. Persze a Dakar mellett másra is futotta erejéből. Miután az első három Dakar ralija után 15 évre félretette motorkerékpárját, férjhez ment és családot alapított, 2005-ben angol endurobajnok lett.

2007-ben nem csupán a versenyen szeretett volna jól teljesíteni a 42 éves németországi születésű versenyző, hanem egyúttal a Kidscape számára adományokat is gyűjtött. A szervezet egy angol gyermeksegély-szolgálat, amely évente számos rászoruló gyereken és családjaikon segít. Mivel neki is van két fia – Heinrich (10) és Eddie (8) – különösen érzékenyen érinti a gyerekek szenvedése.

Patricia, aki jelenleg az egyik legnagyobb londoni bank igazgatója a KTM 525-ös mellett döntött idén. Sajnos nem sikerült a legjobb helyett megszereznie a nők között ebben az évben, csak a 86. helyre futotta erejéből. Véleménye szerint a Dakar rali – amellett, hogy egy kemény verseny – valójában egy személyes kihívás minden versenyzőnek. Lehetőséget ad, hogy ki-ki felismerje korlátait, és ha kell felülkerekedjen rajtuk.

Folyt.Köv.dakar07 amparodakar07 anniedakar07 ludivinedakar07 mirjamdakar07 patriciadakar07 tilliette

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük