Hírek

Egyre több motoros nő

jokislany logoAz amerikai Motorcycle Industry Council előzetes felmérése 2008 első három negyedéves adatai alapján 2003 óta 29%-kal nőtt a női motorosok száma. Ennyi nő még soha nem motorozott, mint most.

Az amerikai Motorkerékpáripari Tanács, amely a kaliforniai Irwine-ban székel, idén első alkalommal végezte reprezentatív, motortulajdonosokra kiterjedő kutatását az interneten keresztül. A nonprofit szervezet ezzel jelentősen csökkentette a kérdőívek kitöltésének költségeit, amit korábban véletlenszerű telefonhívások alapján bonyolítottak.

A felmérés természetesen nem csak a női motorosokra terjed ki, és a végleges számok csak jövő tavasszal lesznek nyilvánosak, lévén a kutatás január elejétől december végéig tart. Az előzetes eredmények azonban azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban egyre többen használják a motorkerékpárt közlekedésre a sport és a szórakozás helyett, és hogy ennyi nő még soha nem motorozott korábban, mint most.

Uroljára 2003-ban végeztek ehhez hasonló kutatást a motorkerékpár-tulajdonosok között. Akkor a tulajdonosoknak mindössze 9,6 %-a tartozott a gyengébbik nemhez. 2008 első kilenc hónapjában ez a szám már elérte a 12,4%-ot. Jan Plessner, a Kawaski PR igazgatója így kommentálta a hírt: “Nagyon örülök ennek a hírnek, hogy a női motorosok száma csaknem három százalékpontot emelkedett. Ez az eredmény határozottan megerősíti azt, amit mi is tapasztalunk. A Kawasaki kis- és középkategóriás motorkerékpárjait 16,5%-ban hölgyek vásárolják. Azt hiszem, csak most nevezhetjük igazán potenciálisnak a nők piacát.”

Az amerikai motoros nők többsége 41-50 év közötti. A család anyagi biztonságban van, a gyerekek már kirepültek, és az asszony olyan hobbit keres magának, amivel ki tudja fejezni egyéniségét. A motorozás visszaadja számukra azt a szabadságot, amire egész eddigi életükben vágytak. A 2008-as kutatás előzetes eredménye az is, hogy az első számú ok, amiért motort vesz valaki, az örömszerzés önmagának.

A 2003-as kutatás harmadik helyéhez képest idén úgy tűnik, az ingázás/munkábajárás a második helyre ugrott a motorvásárlás okai között. Habár a benzinárak az Egyesült Államokban is drasztikusan csökkentek a negyedik negyedévben (jelenleg kb. 100 Ft/l), ami év végéig még módosíthatja az eredményeket.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A motorkerékpár-tulajdonosok átlagos életkora is emelkedni látsztik Amerikában. Míg 1990-ben 32, 1998-ban 38 és 2003-ban 41 volt a tulajdonosok átlagos életkora, 2008-ra 42-re emelkedett ez a szám. A motorok kora viszont a gazdasági helyzet és az életmód javulásával egyre csökken. A motorok átlagos életkora 13,2 év volt 1998-ban, 11,7 év volt 2003-ban, és az eddigi adatok alapján 10,8 év 2008-ban.

Tudomásunk szerint egyelőre nem készült ehhez hasonló kutatás Magyarországon, így csak a saját adatainkra támaszkodhatunk. Az egyértelműen bizonyítható, hogy a motoros nők száma nálunk is napról-napra nő. Ez nagyban köszönhető a Csajokamotoron.hu létének, hiszen segítségünkkel azok a lányok, asszonyok is bátran belevágnak a jogosítványszerzésbe, akik korábban nem mertek volna kockáztatni a környezetük ellenérzései miatt.kutatas csam

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük