HírekMotorbemutatóMotorok

Egykeréken: Uno Motorcycle

Uno15150 largeEgy 18 éves kanadai srác egy különleges járművel rukkolt elő a 2008-as National Motorcycle Show-n Torontóban.

Annak ellenére, hogy a kiállítás közönsége elsősorban V-twin érdeklődésű volt, az elektromos jármű hatalmas sikert aratott. Ben J. Poss Gulak saját standot rendezett be a torontói motorkiállításon.

Közvetlen szomszédjában az Exile Cycles kiállított motorjai vonzották a látogatókat, de végeredményben nehéz lett volna eldönteni, hogy mire voltak többen kíváncsiak: Russel Mitchell alkotásaira, vagy Ben furcsa kétkerekűjére. Az biztos, hogy vasárnap este többen is látták az agyontetovált Mitchellt fel-alá motorozni a különös gépen.

A különleges jármű elsőre egykerekűnek látszik, de valójában két párhuzamos keréken gurul, akár a Segway. Így is éppen elég nehéz megtalálni rajta az egyensúlyt. Ráadásul mindössze két sebességi fokozata van: az egyikkel előre és hátra lehet menni (ehhez előre illetve hátra kell helyezni a testsúlyt), a másik a kanyarodáshoz szükséges.

Egy balesetforrással kevesebb: nem gyártanak több Segwayt

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az Uno vázát egy Yamaha R1 vázból alakították át, a karosszéria formáját pedig habszivacsból faragták ki, mielőtt műgyantával kiöntötték volna.

A tervezést Ben számítógéppel készítette. Először a Google SketchUp programmal próbálkozott. Később egy kereskedő megpróbálta rásózni a Solidworks programot, de ez túl drága volt egy tinédzser számára. Mikor azonban Ben megmutatta a terveit a kereskedőnek, az annyira ledöbbent a rajzokon, hogy másnap ingyen a fiú rendelkezésére bocsátotta a tervezőprogramot.

Az Uno Motorcycle-ból egyelőre egyetlen prototípus készült, és nincs arról hír, hogy a közeljövőben sorozatgyártásba kerülne. Az mindenesetre figyelemreméltó teljesítmény, hogy Ben tinédzser kora ellenére egy teljesen egyedi járművet tervezett. Ezek után jó lesz odafigyelni a további találmányaira!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük