EseményekMotorverseny

Egy német lány vezeti a motokrossz mezőnyt

Laier 150510 BellpuigSteffi Laier jó hétvégét zárt május 16-án a spanyolországi Bellpuigban, ahol közel tizenhétezer néző előtt két versenyen is rajt-cél győzelmet aratott.

Livia Lancelot a második helyen végzett, a dobogó harmadik fokára pedig Larissa Papenmeier állhatott a FIM Women’s Motocross World Championship (Női Motokrossz Világbajnokság) spanyolországi futamán.

Az 1571 méter hosszú katalán pálya második versenyén Papenmeier rögtön az élbolyba tört, majd az egész verseny alatt a legjobb négy közt motorozott. Lancelot, aki a KTM HDI MX versenyzője az első körben még az első helyen állt, azonban a második kör utolsó kanyarjában Laier, a Red Bull KTM FACTORY Racing versenyzője átvette a vezetést, így a francia hölgynek csak a második helyet sikerült megszereznie.

A 25 éves Laier miután átvette a vezetést, meg sem állt a kockás zászlóig, ezzel pedig kétség kívül ő volt a hétvége legsikeresebb versenyzője. A győzelmeknek köszönhetően az bajnokságban még mindig ő áll az élen, 25 ponttal vezet Lancelot előtt. Az összesítésben a harmadik helyen Maria Franke áll, azonban a katalán versenyen nem sikerült dobogóra állnia.

Papenmeier, aki a Teka Suzuki Europe World MX2 versenyzője, a szezonban először állhatott a dobogóra, miután mindkét futamban harmadikként ért célba. Eddigi eredményei a bajnokság ötödik helyére voltak elegendők, azonban csak 3 ponttal van lemaradva a jelenleg negyedik helyen álló, angol Natalie Kanetől, aki a hétvégi futamokon a negyedik helyet szerezte meg.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book


  • WMX 1. verseny top tíz: 1. Stephanie Laier (GER, KTM), 26:10.743; 2. Livia Lancelot (FRA, KTM), +0:12.314; 3. Larissa Papenmeier (GER, Suzuki), +0:14.902; 4. Maria Franke (GER, KTM), +0:15.724; 5. Natalie Kane (GBR, KTM), +0:21.697; 6. Elien De Winter (BEL, KTM), +1:18.540; 7. Nikki Scott (NZL, KTM), +1:19.708; 8. Marielle De Mol (NED, Yamaha), +1:26.084; 9. Justine Charroux (FRA, Yamaha), +1:29.541; 10. Marianne Veenstra (NED, Suzuki), +1:31.462;
  • WMX 2. verseny top tíz: 1. Stephanie Laier (GER, KTM), 24:32.994; ; 2. Livia Lancelot (FRA, KTM), +0:14.632; 3. Larissa Papenmeier (GER, Suzuki), +0:33.276; 4. Natalie Kane (GBR, KTM), +0:51.794; 5. Chiara Fontanesi (ITA, Yamaha), +1:00.643; 6. Marielle De Mol (NED, Yamaha), +1:02.000; 7. Elien De Winter (BEL, KTM), +1:13.039; 8. Elin Mann (SWE, KTM), +1:14.401; 9. Francesca Nocera (ITA, Honda), +1:38.418; 10. Nicky van Wordragen (NED, Yamaha), +1:50.128;
  • WMX összesített top tíz: 1. Stephanie Laier (GER, KTM), 50 points; 2. Livia Lancelot (FRA, KTM), 44 p.; 3. Larissa Papenmeier (GER, Suzuki), 40 p.; 4. Natalie Kane (GBR, KTM), 34 p.; 5. Elien De Winter (BEL, KTM), 29 p.; 6. Marielle De Mol (NED, Yamaha), 28 p.; 7. Chiara Fontanesi (ITA, Yamaha), 26 p.; 8. Maria Franke (GER, KTM), 23 p.; 9. Justine Charroux (FRA, Yamaha), 21 p.; 10. Elin Mann (SWE, KTM), 19 p.;
  • WMX Bajnokság top tíz: 1. Stephanie Laier (GER, KTM), 145 points; 2. Livia Lancelot (FRA, KTM), 120 p.; 3. Maria Franke (GER, KTM), 103 p.; 4. Natalie Kane (GBR, KTM), 102 p.; 5. Larissa Papenmeier (GER, Suzuki), 99 p.; 6. Chiara Fontanesi (ITA, Yamaha), 98 p.; 7. Marielle De Mol (NED, Yamaha), 75 p.; 8. Elin Mann (SWE, KTM), 72 p.; 9. Elien De Winter (BEL, KTM), 70 p.; 10. Nicky van Wordragen (NED, Yamaha), 54 p.;
  • WMX Gyártók: 1. KTM, 150 points; 2. Yamaha, 101 p.; 3. Suzuki, 101 p.; 4. Honda, 68 p.; 5. Kawasaki, 5 p.

A következő verseny három hét múlva lesz, a franciaországi Saint Jaean d’Angelyben.Bellpuig 150510 WMX

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük