fbpx
EseményekMotorverseny

Egy motoros nővel kevesebb a Dakaron

Dakar14 E7 Laia sanz 1A hetedik nap után a motorosok mezőnye igencsak megfogyatkozott. A starthoz képest vasárnap már csak a motorosok fele startolhatott, és sajnos már halálos áldozat is van. 

 

A quad-al indulók száma is hasonlóképp fogyatkozott meg. Többen műszaki hibák, mások bukások miatt kényszerültek feladni a versenyt.

Csütörtökön, az ötödik szakaszon két argentin újságíró és egy motoros, a belga Eric Palante vesztette életét. Ezzel a verseny több mint három évtizedes történetében ő a 26. versenyző, akit elvesztettünk. Ezen kívül összesen 39 civil halálos áldozatról tudni, de előfordulhat, hogy az elmaradottabb területeken élők nem kerültek be a statisztikákba.

Sajnálatos hír, hogy az egyik női motoros induló, Rosa Romero Font is feladni kényszerült a viadalt egy műszaki hiba miatt még az ötödik napi szakasz elején. Elmondása szerint szomorú, hogy kiesett a versenyből, de elégedett eddigi teljesítményével, és már azon gondolkodik, jövőre mit hogyan fog csinálni, és reménykedik abban, hogy a szerencse is jobban a kegyeibe fogadja. Most teljes erejéből férjét, Nani Romat támogatja, és szurkol neki, hogy sikeresen célba érjen.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A mezőny jelenleg, a nyolcadik napon Uyuni-ban, Bolíviában küzd az elemekkel, majd átlép Chile területére. Az idei Dakar nehézségi szintjét a versenyzők drámaian megfogyatkozott száma is jelzi. A kemény terepekkel, igazi kihívásokkal tarkított idei szakaszok maximálisan próbára teszik az indulókat. A hőség, a navigációs problémák tovább fokozzák a nehézségeket.

Ezek ismeretében is szép teljesítmény, hogy Laia Sanz még mindig nyeregben van, továbbra is kőkemény. A fiatal spanyol motoros csaj rendületlenül tör előre és nem is akárhogyan. Az ötödik napon 22., a hetedik nap után pedig már az előkelő 19. helyen szerepelt az összesített ranglistán, mely mostanra csak 84 motorost számlál.

A quad-osok eredeti száma a mai napra a kezdeti 40-ről 17-re apadt. Camelia Liparoti, az egyetlen quad-os nő szintén keményen tartja magát. Összesítettben a 16. helyen szerepel.

Egyetlen magyar motorosunk, Dési János összesítettben, a középmezőnyben, az 57. helyen versenyez a hetedik nap után. Neki is drukkolunk, hogy épségben beérjen a január 18-án a célba.camelia liparoti dakar e5rosa romero font dakar2014 e5

 

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x