EseményekMotorverseny

Dakar 2012: Fogyóban a nők

altAz első etap általánosan gyengébbre sikerült,és hiába menetelt kitartóan előre a maréknyi motoros csaj, nem mindenkinek sikerült teljesítenie a keddi távot.

 A vasárnapi rajtceremónia után összesen 179 motoros, 30 quados, 161 autós páros és 74 kamionos csapat vágott neki Dél-Amerika meghódításának. Sajnos a mezőny már az első nap elkezdett lemorzsolódni, és megtörtént az idei év első balesete is: Jorge Martinez Boero motoros életét vesztette.

A nők közül a 2006-ban már egyszer rajthoz álló Rosa Romero Fontnak nem hozott szerencsét a 3. keddi etap. A tabella 141. majd 129. helyén végző spanyol versenyzőnek nincs szerencséje a Dakarral. 2006-ban 5. motorosként kényszerült a verseny feladására.

A tavalyi verseny két legfényesebb csillaga azonban makacsan tartja helyét. A motorosok közt induló Laia Sanz jelenleg az összesített 57. helyet foglalja el, ezzel pedig a motorosok első egyharmadába tartozik.

A quaddal induló Camélia Liparoti tőle jóval fiatalabb és jobb fizikumú férfiakat utasított maga mögé, és jelenleg a 13. helyen áll. Érdekes tény, hogy Camélia már a 40-es évei elején jár, termetre pedig egy apró hölgy: mindössze 160 cm magas és 47 kg. Foglalkozását tekintve pedig fotós és újságíró.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A 8300 kilométeres raliból már közel 2200 kilométer a hátuk mögött tudhatnak a versenyzők. Ma reggel San Juanból indultak tovább, és már az Andok lábánál haladnak. A mai, 4. etap vége Chilecitoban lesz, ahonnan csütörtökön indul majd útjára a két napos, kemény hegymászás.

Az induló nők eddigi eredményei:

           Szakasz                                     
 Motor 1 2 3
Laia Sanz 80 56 57
Rosa Romero Font 141 129
Quad
Camelia Liparoti 21 14 13
Autó (pilóta)
Isabelle Patissier 19 24 22
Stefanie Manns 116 88 84
Autó (másodpilóta)
Eugenie Decré 25 25 20
Christina Favre 66 66 60
Adriana Andreani
Kamion (másodpilóta)
Fina Roman 35 24 25
Eleonora Dal Pra 63 46

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük