EseményekMotorverseny

Csajok a rajtrácson: GSX-R Klub Kupa

A Ladies Dunlop Trophy sorozat sikerének is köszönhetően a lányok egyre inkább ráéreztek a versenyzés ízére. A sportszellem jegyében a GSX-R Klub vezetése ez alkalommal először hirdetett meg külön értékelést a hölgyek számára.

A GSX-R Klub történetében elérkezett az a pillanat, hogy a lelkes hölgy motorosok egyre nagyobb számban vesznek részt a GSX-R Klub Kupa edzésein és versenyein.

Az izgalom természetesen nagy volt, az ország GSX-R-es versenyzőnői álltak fel a rajtrácsra, hogy összemérjék tudásukat. A szabad- és időmérő edzések jól sikerültek. A férfiakhoz mérten esetleg jelentősebb köridő különbséggel rendelkező lányok is tudták a saját idejüket motorozni. Köszönhetően a versenyzőtársak odafigyelésének, nem volt ebből fakadóan gond, baleset.

Péntek délelőtt folyamán hét nevezés érkezett. Heten, mint a gonoszok, asszociálhatnánk erre is, de jelen esetben hét csinos hölgy várta a délutáni megmérettetést.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book
A verseny nevezői

Fazzi Amarilla (17)
Kissné Kerék Anikó (9)
Koncsek Hajnalka (88)
Majzik Ibolya (16)
Molnár Ágnes (82)
Pozsonyiné Magyar Orsolya (3)
Szilágyi Domino (53)

Az edzéseredmények alapján Fazzi Amarillát követve Koncsek Hajnalka indulhatott volna a hölgyek képzeletbeli rajtrácsának második helyéről dobogós reményekkel, azonban Hajni motorja 750-es, így a versenyirányítás döntésének értelmében nem állhatott fel a lányokkal a 600-as motorok közé a rajtvonal mögé. Így Hajni a Bérczi Team tagjaként egyedüli nőként a férfiak 1000-es, 750-es összevont, nagy létszámú – 41 fős – mezőnyében ismét bizonyította rátermettségét, és a 750-es kategóriában a pontot érő 15. helyen futott be.

A 600-as mezőnyben hat lány foglalhatta el a helyét a rajtrácson Fazzi Amarillával az élen. Az időjárás a rajtnál és az első körökben kedvezőtlenül alakult, de szerencsére az eső szemerkélése abbamaradt, így nem került leintésre a futam. A lányok elrajtoltak, és kezdetét vette a verseny 10 köre. A győzelmi esélyekkel nekiinduló Amarilla az első kört be sem fejezve bejött a boxba, így öten folytatták tovább a küzdelmet.

Majzik Ibolya a Horimoto csapat versenyzője a verseny folyamán végig két ERSTE Leasing-es motoron ülő versenyzőtársával meccselt, a fiúkkal többször előzgették egymást, végül győzött a női lendület. Női szempontból nézve Ibolyát a versenyen a komoly kézfájdalmakkal küszködő Domino követte, illetve Molnár Ági az ERSTE Leasing képviseletében idei első versenyén a lányok között a harmadik helyen terelgette motorját a távot teljesítve.

A hölgyek az alábbi
sorrendben érkeztek célba

1. Majzik Ibolya
2. Szilágyi Domino
3. Molnár Ágnes
4. Kissné Kerék Anikó
5. Pozsonyiné Magyar Orsolya

Még több kép a galériában!

A hátsó bolyban Anikó és Orsi is igen közel, fej-fej mellett haladtak. A rajt Orsinak jött ki jobban, de Anikó egy lendületes előzéssel a verseny végéig maga mögött tudta tartani vetélytársát. Anikó ez alkalommal teljesítette bukását követő első versenyét, Orsi nem elhanyagolható módon a Ladies Dunlop Trophy első futamán mért legjobb köridejét több mint 13 másodperccel javította meg.

A klubnap zárásaként megrendezett eredményhirdetésen a lányok örömmel vették át a jól megérdemelt kupákat és érmeket. Köszönjük a GSX-R Klub vezetőségének, a segítőknek, szurkolóknak, hozzátartozóknak, egyszóval mindenkinek, hogy támogatták a versenyzőnőket, akik bőszen készülnek a következő megmérettetésre.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük