Hírek

Árokba csúszott a motoros

Recovered JPEG Digital Camera 353Hétfő délután a 71-es főúton egyik tagunk édesapja egy szabálytalanul előző autós miatt az árokba csúszott. Az általa megelőzni kívánt személygépkocsi vezetője a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül távozott.

A 71-es főút gesztenyefasori keszthelyi bevezető szakaszánál közlekedett hétfőn délután 16.35-kor egy tapolcai férfi egy Suzuki típusú motorkerékpárral Keszthely irányába. A 0+200-as kilométerszelvényhez érve járművével az úttest felezővonalát átlépte, majd a bal oldali forgalmi sávban előtte haladó, ismeretlen forgalmi rendszámú, Fiat típusú, szürke színű személygépkocsi előzésébe kezdett.

Az ismeretlen személygépkocsi vezetője ezzel egy időben szintén az előtte haladó jármű előzésébe kezdett, s a felezővonalat átlépve áttért a bal oldali forgalmi sávba. A motorkerékpár vezetője az ütközés elkerülése érdekében fékezett, melynek következtében járművével felborult, majd az út melletti vízelvezető árokba csúszott, ahol egy közlekedési jelzőtáblának ütközve megállt.

A baleset következtében a motorkerékpár vezetője nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A motorkerékpáros által megelőzni kívánt, ismeretlen személygépkocsi vezetője a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül távozott.

A rendőrség kéri, hogy az ismeretlen személygépkocsi vezetője, illetve aki a balesetet látta, vagy arról bármilyen információval rendelkezik, tegyen bejelentést a Keszthelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (8360 Deák Ferenc u. 31., telefon: 83/312-234.), vagy bármelyik rendőri szervnél.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük