MotorokMotorozás

Akadályok, eredmények

vezetech0920 9348Majdnem egy hónappal ezelőtt, szeptember 20-án rendeztek utoljára ingyenes vezetéstechnikai képzést (IVTM) a gödöllői rendőrkapitányság munkatársai. Ez alkalommal viszont nagy felhajtás volt: a bójakerülgetés szüneteiben látványos streetfighter-show tette még nyilvánvalóbbá nemtudásunkat.

A résztvevők száma minden korábbinál több volt, így egyfajta demonstrációnak tűnt az is, ahogy a Hungaroringről Turára, az új vásártérre vonult a negyven főt meghaladó motoros csapat. Ott már álltak a bóják, és négy csoportra osztva megkezdődött a munka neheze. Jó volt látni, hogy ezúttal a gyengébbik nem a korábbiakhoz képest nagy számban volt jelen.

Dél körül kis szünetet tartottunk. Ekkorra már odaért a Demény testvérpár. László és Zsolt látványos motoros kaszkadőrbemutatója jól jött azoknak, akik már kezdték volna feladni a reményt, hogy valaha is sikerülhet megcsinálni a nyolcast a bóják között. A fiuk nem csak motorral, hanem quaddal is nagyot teljesítettek.

 

Sajnos nekem kora délután haza kellett indulnom, így nem vettem részt a közös ebéden, azonban kíváncsiságom az előző alkalommal felfedezett Schossberger-kastélyhoz hajtott. Bemenni nem tudtam, de a biztonsági őrök felvilágosítottak, hogy jelenleg filmet forgatnak az impozáns épületben, de november elsejétől újra látogatható lesz.

A képzést tartó rendőrök ebben az évben terveztek még egy tréninget, amíg le nem esik a hó. A választás október 13-ra esett, ami kivételesen szombati nap, így azoknak is lehetőségük lett volna tapasztalatot szerezni a biztonságos rutinpályán, akik nem érnek rá hétköznap.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

 

Motoros Védő Harang CsamShop motoros webáruház

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük