A Yamahások mások – Az 5. Yamaha találka
Azután, összeszedtem a bátorságom és a rutinosaktól a tanácsokat, majd sorba álltam a pályára hajtáshoz. Mondanom sem kell, adrenalin a plafonon, még úgy is, hogy nem vérre ment a verseny. A saját tempómban kezdtem venni a kanyarokat, majd igyekeztem ellesni a nagyoktól az ideális íveket.
Gyorsan el lehet fáradni. Ahogy lejöttem, a pálya mellől figyeltem, hogy karcolják a lábtartók az aszfaltot.
Gerédi Anita zenekarának, a Rossz Szokásnak jóvoltából készült egy zeneszám a Yamahások tiszteletére: Te vagy a legjobb (Yamaha) címmel melyhez a rendezvény ideje alatt klippet forgattunk. A videó részeként Yamaha feliratot írtunk ki motorjainkból, gumit füstöltünk.
A családias hangulat részeként hatalmas bográcsgulyás főtt vacsorára, amit a Ring zárása után együtt fogyasztottunk el. De itt sem csendes vacsoráról beszülhetünk, hiszen a csapat motoros rendőre – a csoportban csak Má Té – egy kis Kresz teszttel készült a jelenlévőknek! Megígérte, nem veszi el a jogsit, ha nem sikerül!
És hogy még egy kicsit meséljek, mert hát annyi az élmény: hagyománnyá vált, hogy a találkák alkalmával egy rögtönzött zsűri, meghatározott kategóriákban, – mint pl. Legkoszosabb motor, Legszebb épített motor, a Leglelkesebb résztvevő és még sorolhatnám – nyerteseket hirdet, melyeket megajándékoz – és figyelem itt jön a lényeg! – a tagok és támogatók által készített és felajánlott ajándékokkal! Természetesen minden stílusosan Yamahás. Külön örömömre idén a Legjobb sisak dizájnt ítélte nekem a zsűri!
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Az esemény zárásaként, a Rossz Szokás zenekar élő koncerttel koronázta meg az élménydús napot, ahol együtt zengtük a Yamahás számot, majd nem is volt kérdés hogy Karaoke-val folytassuk az estét.
Nagy család a miénk. Ilyen hangulatú találkán sosem vettem még részt, és minden bizonnyal ez volt eddigi a legjobb motoros élményem! Összetartó társaság, és minden elfogultság nélkül állíthatom, a Yamahások tényleg mások!