EseményekMotorverseny

A nők továbbra is nyeregben vannak a Dakaron

camelia liparoti dakarA spanyol Laia Sanz a negyedik nap után is kiváló teljesítményt nyújt. Már az első nap összesített helyezésében is az előkelő, 35. helyen végzett, de napról napra javított pozícióján, így szerdára már a 20. helyre tornázta fel magát.

Az idén harmadik alkalommal a Dakar rajtvonalához álló Rosa Romero Font is versenyben van még, és Sanz-hoz hasonlóan javított pozícióján. A negyedik nap után, a kezdő 128. helyről a 109.-re került Nani Roma felesége. Reméljük, hogy ő is sikeresen veszi a további akadályokat.

Az egyetlen quaddal induló női versenyző, Camelia Liparoti is tör előre, aki az első naphoz képest 11 helyezéssel került feljebb az összesített listán, így ő a 14. a quaddal indulók mezőnyében.

Hogy a nemzetközi versenyzőgárdát felvonultató versengés nyomon követésben ne csak a csajokról essen szó, érdemes megemlíteni, hogy az idei Dakaron is rajthoz álltak magyar srácok. A motorosok között Dési János a negyedik napon 45. versenyzőként ért sikeresen célba KTM-jének nyergében.

Honfitársa, Somfai Mátyás nem volt ilyen szerencsés. A harmadik napon az Andok csúcsai között kis híján egy szakadékba zuhant quadjával. Szerencsére csak négykerekűje látta kárát a balesetnek, mely egy közel 100 méteres zuhanást követően alkalmatlanná vált a verseny folytatására. Somfai idejében le tudott ugrani a zuhanó gépről, így kisebb sérülésekkel megúszta, de a versenyt sajnos fel kellett adnia.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

laia sanz Dakar14

Rosa Romero font Dakar14

 

 

 

 

 

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük