A Korzóvas: Honda VT1300CX 2011
Puha futómű, a fenekem alatt kényelmesen lengedező hátsó rész, elöl a kátyúkat udvariasan kilengő villa. Összességében kényelmes, bár utassal akkorát felüt egy nagyobb kátyúnál, hogy rögtön érztem a gerincemen is (mert ugye a lábammal nem tudom tompítani az U-szöges üléspozíció miatt). Tehát érdemes feltekerni (töredelmesen megvallom, én nem tekertem).
A fogyasztása igen barátságos, négy és felet kajál városban, autópályán pedig megelégszik 5 lityivel is, még akkor is ha téped a száját tartósan. Nem pörgi szét az agyát, nyugis vas ez, megfontoltan halad előre, az 43 Kw beosztja a lelkesedést.
Tehát felhajtottunk a pályára, és őszintén meglepett őkorzósága. Százharmincig az alacsony üléspozíció és a motor eleje elég jó szélvédelmet ad, 140 felett kell elkezdeni nyakizomra gyúrni, 160-nál meg kapaszkodni. Lábat nem érdemes elvenni, mert a menetszél erősen tol. Alul nagyon nyomatékos, szinte érezni ahogy szedi fel az aszfaltot. Hát ja, dizájnos elindulásra tervezték a csodamasit. Ha elinduláskor odahúzol neki, a pakpakkolós hangja felmordul és harciasan hörögve lehet vele elszáguldani a horizont felé.
A benzinkúton etetés közben odajöttek, hogy húdeszép, mi ez, épített-e. Mondtam gyári szépség, mondták nagyon nagy, nagyon gyönyörű, mosolyogva bezsebeltem az elismerést, majd elszáguldottam a horizont felé. Ritkán látok embereket utánam fordulva ácsorogva maradni a tükörben, ez most megvolt. A széles lábtartó felhajtása a csillogó krómcsodán és a nagy morgós elindulás eléggé showhatású.
Szóval menet közben 130-ig igen impozánsan halad, 140 körül megjelenik valami finom rezgés a váz felől, 160 körül az egész motor szinte bizsereg az ember alatt, ez nem volt szimpatikus az említett sebesség tekintetében. A fékek finoman indulnak és a végén harapnak, kiegyensúlyozott fékhatást adnak együttesen használva is. Vészfékezés volt, az is jól működik, a futómű is normálisan viselkedett közben.
Az utasülés nem nagy, de legalább szépen passzol a motor formájához. Kistermetűeknek javasolt hely. A kényelemre nem volt gond, de a felütést az utas is érezte a kátyúnál. Utas nélkül nem csattan fel. Az utasnak a legnagyobb lelki problémát az elöl kényelmesen nyújtott lábtartás okozta: ha már elöl olyan jól ülnek, neki miért kell a torkába húzott térdével kuporogni?
Túrázásnál hosszú egyenes országutakra, de nem hegyekben ideális. Csomagokat felejtsük el, bankkártyás utazás ajánlott, mert a hátsó ülés is minimál, felpókozva, felcekkerezve meg elcsúnyul az összhatás. Többnapi tizenórás menetek derékfárasztósak rajta, de 4-5 óra még kényelmes vele. Egy-két napokra ideális.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Kinek ajánlom? Második, harmadik motornak elviselném a garázsban a szépsége miatt. Ez egy látványos, felvágós vas, olyannak aki tud motorozni, mert az egyedi szépsége azért áldozatokat követel. Aki meg akar jelenni a motorral, reprezentálni szeretne, van garázsa ahol tartsa és vixolja, és ráadásul nem siet sehová. Felső kategóriás látványú igényekhez, minimalista komforttal. Korzóra.