A Korzóvas: Honda VT1300CX 2011
Ráülve hokedli, de kényelmes, párnás ülés. Vezetési pozíció: U szög, klasszikus csopper, elöl a végtagok, hátul a fej és törzs (potroh, jah, az nem nekünk van). Alacsony súlypont hátul a fenék alatt, széles kormánnyal, lapos villaszöggel kombinálva. Úgy fordul, mint a villamos. Szélesen, átgondoltan, méltóságteljesen, helyigényesen. Neeeem, ezzel nem flik-flakkolunk, de még döntögetni is csak módjával, bár az tény, hogy döntve (amennyire hagyja), nagyobbacska sebességnél jobban kanyarodik. Az jó érzés vele.
A garázsból kifordulva rájöttem, hogy ergonómiailag nem rám tervezték a vasat. Rövid lábakkal, és térdig érő gorillaszabású karokkal, és péklapátmancsokkal kéne rendelkezzem, hogy kényelmesen tudjak kanyarodni. A kezelőszervek óriásra méretezettek, az extra széles tekintélyes kormány meg ad némi fejtörést az átlagos női karméretemnek. Ha jobbra fordulok, már nem érem el a kuplungot, ha balra, akkor meg az első féket. De hát minek is ezek kanyarodás közben!
Aztán elkezdtem imádkozni, hogy a következő öt napban az egyik beláthatatlan kanyarban se ácsorogjon semmi, majd gyorsan lefuttattam a lehetséges megoldások listáját, és rájöttem, ha előre hajolok jó mélyen, akkor elérek minden kezelőszervet. Háh, jó lesz ez, nincs itt hiba, tudok én gorillulni! Sajna lábbal nem tudok támasztani, hogy jobban odaférjek – mert az ugye előre van rakva, hogy látványosan ki bírjam nyújtani.
Ezt a látványos előrenyújtott lábtartást szokni kellett az elindulásoknál, mindig magam alatt kerestem a lábtartót, legalább egy nap telt el, mire átszoktam. Indításkor egy kicsit ciripel a műszerfal, klasszikus minimalista mutatós kilométeróra, és elegánsan beillesztett digitális minimalizmussal (napi km, összes km, túra km, kvarcóra funkció). Fordulatszámmérés nincs (úgyis érezni egy kicsit a rezgésekből is), sebességkijelzés nincs (városban nem is kell sűrűn váltogatni neki).
A műszerezettség egyszerű, minimál, de a kivitelezés itt is dizájn. A műszerfal ezüst hátlapja a nyári időszakban 11 és 13 óra között ezen az égövön észak felé haladva (vagy csak ha szimplán hátulról süt a nap) bizonyos esetekben istenien visszaveri pont a napfényt az ember szemébe, a plexi alá. Lehet hogy ez azért van, hogy a sofőr szeme jól látsszon és világítson még a tekintete is (optikai tuning mindenek felett), de kb. fél órányi vakoskodás után megfordult a fejemben, hogy most fogom a sálat a nyakamban, és rákötöm a fényvisszaverős genyóra, hogy ne villogjon nekem a szemembe. Aztán végül is elkanyarodtam, meg a Nap is odébb kúszott az égen, a krómtalicska meg megúszta, hogy bekössem a fejét.
A motor hangja nyugalmat sugárzó csöndes pakpakpak alapjáraton, szépen zengő mély felhangokkal. Eltalálták a dizájnhoz. De azért meg kell valljuk, hogy ezen a vason a dizájnolás oltárán itt elég sok mindent feláldoztak.
Nos, az első meglepetéseken túljutva átcsapattunk a városon az M3-as felé. A városban kettes-hármas fölé nem kellett váltanom, méltóságteljesen eltöfögtünk a pályáig. Közben megálltunk még egy-két dolgot elintézni, az ismerősök látványos nyálcsurgatásba és lelkes fogdosásba kezdtek, őszintén megcsodálták, majd fogdosás közben rájöttek a műanyagokra, azon egy kicsit lebiggyedtek, de azért a többségnek tetszett.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Az ismeretlenek megbámulták. Húha, mekkora (és tényleg) nem nehéz? De igen, 309 kg, megtennéd hogy elszúrtam a parkolást ide a lejtőn, és kihúznál…? Köszi… Hálás szöszi mosoly. Szóval figyelni kell a méreteire, és vele is átgondoltan kell parkolni.
