MotorokMotorozás

A hátad közepére sem kívánod? Pedig oda való! – A hátprotektor, és annak jelentőssége

hatprotektor 02Kényelmetlen? Macerás? Nem menő? A hátprotektorra tett megjegyzéseidet sűrűn bánni fogod majd a reumatológia, – vagy még rosszabb, az idegosztály – intenzív osztályán. Csak arra fogsz majd gondolni, bárcsak rajtam lett volna a cucc. Akkor már késő a bánat.

Hátunk az emberi test legnagyobb felülete, így ha benézel egy kanyart, elcsap egy autó, vagy a keresztbe átrohanó vaddisznón bucskázol át 100-al, akkor jó eséllyel ez a szép nagy felület érintkezik valamilyen kárt okozó tárggyal, és kész a baj. Ha hátprotektort használsz, akkor a sérülések kimenetelének súlyosságát nagymértékben csökkentheted ezzel a teknősbéka páncéllal. Egy gerincsérülés az egész eddigi életedet megváltoztathatja. Érdemes megelőzni ezt a fordulatot.

A hátprotektor úgy van tervezve, hogy megvédje gerincedet, és ezzel a központi idegrendszernek adjon túlélési esélyt. A központi idegrendszer köti össze az agyat az összes, irányítása alatt álló szerveddel. Ha itt sérül valami, akkor könnyen bénán, tolószékben végezheted, vagy simán leállnak az életfontosságú szerveid, és utolsó utadra elkísérnek a szeretteid, és a pap is. Kemény valóság ez.

A gerincet négy fő területre oszthatjuk fel, így beszélhetünk nyaki, háti, ágyéki és keresztcsonti területről. A nyaki rész felel a felső végtagok irányításáért és az alapvető szervek, a szív és a tüdő működéséért. A háti gerinc szakasz a felsőtest funkcióit biztosítja, míg az ágyéki és a keresztcsonti rész épsége az alsó végtagok, a belek, a húgyhólyag és a szexuális funkciók szempontjából fontos.

Tehát ha ezek valamelyike egy baleset során megsérül, akkor számítanod kell a hosszan elnyúló felépülésre amellett, hogy a helytelenül működő szervek miatt a tested egyéb részei sem fognak úgy szuperálni, mint régen. Ezek jobb esetben csak ideiglenesen lesznek használhatatlanok, de ha súlyos a sérülés, akkor örök életedre együtt kell élned velük azzal a tudattal, hogy nem leszel már soha teljesen egészséges.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A hátprotektor kialakításának köszönhetően a legjobb védelem a hátad, és ezen belül a gerinced számára, mivel esés esetén elnyeli az ütközési energia nagy részét, így csökkentve azt az erőhatást, mely hátadra, gerincedre hatna. A aszfalton, szalagkorláton, út menti tárgyakon, szegélyköveken vagy épp egy fa törzsén való landolás persze így sem lesz egy kellemes érzés, de legalább egyben maradnak a legérzékenyebb részei a testednek.

Ne ijedj meg a tudattól, hogy ha hátprotektort viselsz, akkor kényelmetlenné válik a motorozással töltött időd. Ezt a cuccot úgy tervezték, hogy segítse, és ne hátráltassa a mozgásodat. Ha egy hátprotektor merev anyagokból készült, akkor az nem fogja megfelelően elnyelni az ütközési energiát, ami egy baleset során keletkezik, hanem továbbítja majd azt a leggyengébb testrészekhez, így növeli a sérülés esélyeit. Szóval az olcsó de mutatós hátprotektor fabatkát sem ér.

Egyetlen hátprotektor gyártó cég sem garantálja azt, hogy semmi bajod nem lesz termékük használatakor, de jelentősen javíthatsz túlélési esélyeiden, ha ilyen figyel a hátadon. Ha még nincs ilyened, akkor itt az ideje beszerezned egyet, mert mindjárt itt a tavasz, amikor a legtöbb motoros baleset történik.

Vásárláskor érdemes figyelned arra, hogy a hátprotektor teljes felületen illeszkedjen a hátadra. Ne legyen túl kicsi, és nagy sem. Ha a ruházat, vagy a sisak útjában van, akkor válassz másikat. Gyakori hiba, hogy túl kicsi a protektor mérete, és a gerinc alsó részeit nem védi megfelelőképp. A tökéletes illeszkedés a hátra szintén sarkalatos pont. Ha egy adott márka formája nem jön be, érdemes ellátogatnod más üzletekbe is, és az eladók segítségét kérned a választásban.

Fontos még, hogy kényelmes legyen a viselete. A legjobb, ha szinte fel sem tűnik, hogy a hátadon van. Motorozási stílusokhoz illő kialakítású hátprotektort válassz. A ruházatod is előrevetíti azt, hogy majd milyen kialakítású terméket kell választanod. Ha a dzsekidben van protektor zseb, akkor érdemes a pontosan bele illeszkedőt megvásárolni. A külön, hátizsákszerűen hordható protektorok nagyobb védelmet biztosítanak. Ilyet is próbálj fel mindenképp. Nézd meg a hátprotektorokon található jelöléseket, minősítéseket. Ha valamelyik nem rendelkezik CE besorolással, akkor azt felejtsd el.

Amit viszont semmiképp ne felejts el, az az, hogy hiába van profi cuccod, neked ugyanúgy figyelned kell motorozás közben, mert bár sok mindentől megvéd a jó csizma, kesztyű, sisak és a különféle protektorok, sebezhetetlenné egyik sem tesz.

Mentés

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük