EseményekMotorverseny

A Budapest-Bamako 1-3. napja

bamako2008 0122kA 3. Budapest-Bamako indulóinak többsége 2008. január 12-én reggelre felsorakozott a Kossuth téren. A 150 jármű az indulást várta.

A 3. nap krónikája 01.14. 

Reggel 7 órakor még sötétben rajtolt el a Budapest-Bamako mezőnye Meyreuilből. Később sem volt kegyes az időjárás a versenyzőkhöz, napfelkelte helyett csak esőfelhőket láthattunk mindenhol. A Meyreuil-Murcia szakasz a BB2 egyik legmegerőltetőbb szakasza mind embernek, mind járműnek. A több mint 1100 kilométer monoton autópálya rendesen szétzilálta a mezőnyt.

A tegnap fék nélkül és henger problémákkal közlekedő 103-as Team Malibus reggelre ugyan valamelyest helyrepofozta a járgányát, de sajnos Montpelier-nél a generátoruk szállt el. Így ismét megállni kényszerültek. A bamakosok elszántságát már az első nap magukévá tették, és legutolsó üzentük alapján a szerviz előtt fognak éjszakázni, és amint tudnak a mezőny után erednek.

Hírt kaptunk két másik csapatról is, akinek már Budapesten technikai gondjaik akadtak. A 24-es rajtszámú African Trophy in Memoriam Ricsi és a 111-es Flying Gizi Hungaro Boci csapat sikeres szerelés után ma reggel elindult a magyar fővárosból, és este 6-kor már Marseille környékéről jelentkeztek. A harmadik csapat 25-ös rajtszámmal egy 1971-es Mini pedig holnap reggel vizsgázik a Mozaik utcában. Drukkoljunk nekik, hogy sikeresen vegyik ezt az akadályt, és utánunk jöhessenek Genovából Marokkóba.

Nem mindenkinek volt sikeres a mai nap. Több csapat is kiszállt a versenyből. A 20-as rajtszámú Sivatagi Medvék csapatkapitányát december 27-én műtötték, és bár orvosai nem javasolták neki az utat, ő mégis nekivágott. De a fájdalom végül legyűrte és sajnos feladni kényszerült az idei versenyt. „Sajnálom srácok! Ígérem, jövőre végigcsinálom” nyilatkozta Rigó Attila csapatkapitány.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A versenyben ma egy maratoni háromnapos, 2500 km-es szuper etap vette kezdetét. Legközelebb szerdán találkozik a mezőny. Sok fog most múlni a taktikán. Nem mindegy, hogy a reggeli vagy az esti komppal kelnek e át Afrikába a csapatok. Hiszen ha a reggeli hajóutat választják, akkor éjszaka kell megtalálniuk egy kolostort és megmászni egy sziklaszirtet, viszont ha éjszaka utaznak, akkor rengeteg időt vesztenek majd.

Az elkövetkező három napban 70 pont a tét, tehát sokat lehet nyerni és veszteni is. Most válik a verseny igazi kihívássá. Információink szerint a versenyben vezető, címvédő Ulrich házaspár már Almeriában várja a bekompolást, így lehet, hogy ezzel még tetemesebb előnyre tesznek szert.

Az angol K-Team csapata a kis Polskival falja a kilométereket, és még mindig versenyben vannak. „Furcsa hangokat hallottunk a motorház felől. Sajnos még életemben nem láttam ilyen autót, így elképzelésem sem volt mi lehet a gond. Szerencsére Barcelona mellett egy benzinkútnál találtunk egy embert, aki pillanatok alatt helyrehozta a hibát, azóta repülünk.” nyilatkozta Kevin Smith az egyik csapattag.

Nem tudhatjuk tehát ki milyen taktikával és szerencsével teljesít majd. Egy biztos, holnap kezdetét veszi a nagy sivatagi száguldás, és a résztvevők újra, vagy éppen először átélhetik azt a semmivel össze nem hasonlítható érzést, milyen megpillantani Afrika partjait.

Eddig a sajtóhír.

Privátban azonban érkezett egy SMS a velorexes csapattól január 14-én 8:59-kor: „Barcelonánál vagyunk, minden rendben, Sanyi, Krisz”

Sokan nem remélték, hogy egyáltalán eljutnak odáig.

Összesített eredmény 2008.01.14.

1. Raid Adventure Team Szlovákia (21), 60 pont
2. Quart Team (05) Magyarország, (57 pont)
3. Sysman (02) Magyarország, 55 pont
 

Motoros Védő Harang CsamShop motoros webáruház

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük