A bolygók a felelősek a sok motorbalesetért
A hónap kérdése
(Wild magazin 58. szám, 2000, szeptember)
„Véletlenül nem tudod, mi van most? Mindenki összetöri a motorját. Több haverom is, én is… Demszky átkot mondott ránk?
No csao: Nobby”
Mivel ez a kérdés már nem először hangzott el idén nyáron, és nekem is feltűnt a sok közlekedési (motoros és repülő) baleset, úgy gondoltam, utánajárok az okoknak. Igazából nem tudtam merre keresgéljek, de egy asztrológus barátom – mellesleg motoros – rögtön megadta a választ.
Véleménye szerint a napfogyatkozásnak igen nagy hatása van az életünkre, sokban befolyásolja a sorsunkat, okozhat baleseteket, de például a mostanában születő illetve készülő rengeteg kisbabának is köze van hozzá. Ennek a fantasztikus és igen ritka égi jelenségnek nagyjából 2,5 évig tart a hatása.
A másik ok, hogy 2000 a Szaturnusz éve. Ezt a bolygót tartják a sors bolygójának, hozzá tartozik a karma és a legrosszabb dolgok, mint például a balesetek. Ez a kemény, lassú (retrográd – oda-vissza) mozgású égitest egész évben érezteti majd hatását.
Hogy a helyzet ne legyen ennyire egyszerű, az eddig felsoroltakat még súlyosbítja egy Szaturnusz-Uránusz quadrát. Az Uránusz az extravagáns dolgokat-, a közlekedést befolyásolja, és hozzá tartozik például a légi- és a motoros közlekedés illetve a versenyzés is.
A két bolygó együtt komoly közlekedési és pénzügyi „baleseteket” okoz, amelyek gyakorisága a retrográd mozgás miatt hol sűrűbb, hol ritkább. Ez az együttállás fél éve kezdődött, de valószínűleg még egy jó darabig – de nyár végéig egészen biztosan – eltart.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Tudom, hogy néhányan most továbblapoznak, mert nem hisznek az ilyesmiben (például Retép, a főszerkesztőnk), és sokan azzal vádolnak majd, hogy megpróbálom a ‘Wild-ba becsempészni a „női magazinok” stílusát, de ez nem így van. Én is azt szeretném, ha óvatos közlekedéssel, körültekintő odafigyeléssel elkerülhetőek lennének ezek a balesetek.
Vigyázzunk magunkra!
NaNa