EseményekHírekMotoros találkozó

12. Motoros tanévnyitó a Pető Intézetben – VIDEÓ az egész felvonulásról

Immáron hagyományosnak mondható a 12. alkalommal megrendezett, rendhagyó tanévkezdés a Pető Intézet kisdiákjai számára, ugyanis közel 100 motoros tette szebbé az iskolakezdés első napjait.

Császár Claudia – az esemény megálmodója – célja az volt, hogy a mozgásukban korlátozott gyerekeknek megmutassa a motorozással járó szabadság felszabadító érzését, és ezáltal boldogabban menjenek iskolába a kisdiákok. Hívására örömmel csatlakoznak motoros társai, és a rendezvény szervezésében A Pető Intézet Alapítvány óriási segítséget nyújt vezetőjükkel Baranyai Dorisszal az élen, de a szülők is szívesen részt vesznek a koordinációban.

A motoros felvonulást a Yamaha Ivanics – támogatásával Császár Claudia vezette, a BRFK rendőrmotorosai és a Motorvéd Polgári Őregylet munkatársai segítették a kb. 10 km-es Budapesti útszakaszon az akadálytalan közlekedésben. 13 éve folyamatosan biztosítja az összes motorost, motort és utast a Groupama Biztosító, a felvonulók testi épségére a Mentőmotor Alapítvány munkatársai mellett idén az X-Aid Bikers Egyesület mentősei is segítséget nyújtanak.

A nehezen ülő gyerekeket a Budapest Tuk-Tuk háromkerekű járművei szállították, és aki nem akart motorozni, annak a Cukorborsó Kertvendéglő és Balázs Attila elkészítette álmai pizzáját az Intézet udvarán, vagy játszhatott a Continental Safety vezetéstechnikai szimulátoraival és Hungaroring Tanpálya – Miniring szakosztályával.

A rendezvényen az indulás előtti izgalmakban Fittikém – Ferencz József rádiós műsorvezető – segítségével találták meg a motorosok kis utasaikat, persze sokan vannak, akik egész évben tartják a kapcsolatot a „sofőrjükkel”, így ők már előre megbeszélték, ki melyik motoros mögé ül fel majd.

Nézd meg milyen szép helyeken motoroztunk!

Idén már a legkisebbek is részt vehettek a felvonuláson (eddig ők nem jöhettek motorozni, mert még nem ismerték a konduktorok a speciális igényeiket, nem tudták mire hogy reagálnak) a Volkswagen haszon járművek ID Buzz elektromos buszával, melyet erre a rendezvényre biztosított az Intézetnek.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

„A rendezvény a Négy kerékről két kerékre elnevezést kapta 13 évvel ezelőtt Császár Claudiától, de a trike-motorok és a tuk-tuk-ok három kerekével továbbá az elektromos buszok megjelenésével, már szimbolikussá vált a név, bár ez továbbra is egy motoros rendezvény marad – nyilatkozta a rendezvény megálmodója – de figyelembe kell vennünk a gyerekek igényeit és lehetőségeit. A célunk, hogy minél több csemetének tudjunk mosolyt csalni az arcára, és ha ehhez 4 kerék kell, akkor azt hozzuk ide nekik.”

12 negy kerekrol ket kerekre 2024 13 12 negy kerekrol ket kerekre 2024 07 12 negy kerekrol ket kerekre 2024 cimlap 12 negy kerekrol ket kerekre 2024 02

„Ez az élmény óriási lendületet ad az évkezdéshez úgy a diákoknak, mint a konduktoroknak egyaránt. Az a hatalmas boldogság-cunami, ami itt keletkezik, olyan motivációt jelent a gyerekeknek, mely egész karácsonyig kitart – mesélte Baranyai Dorisz a Pető Intézet Alapítvány elnöke. Boldogan vesznek részt a háttérmunkában az Alapítvány munkatársai és a szülők egyaránt. Jó érzés ennyire felszabadultnak látni gyermekinket, és tudni, kis időre minden gondjukat elfelejthetik.”

Budapesten, 2024. szeptember 4-én tehát a Pető Intézetben a mozgásukban korlátozott gyermekeknek a motorozás szabadságának felszabadító érzésével kezdődött a tanév. A közel 100 motoros között a gyerekek találkozhattak, sőt fel is ülhettek hírességek mögé, így a felvonuláson Semmi-Kis Tünde egykori szépségkirálynő, Molnár Imi az Irigy HónaljMirigyből, Kovács (KOKO) István olimpikon, Kamarás Iván színművész is vitte egy kört Budapest utcáin a mozgásukban korlátozott kisdiákokat, hogy szebbé tegyék a tanévkezdést számukra.

Az esemény minden évben különleges pillanatokat hoz a gyermekek életébe, akik számára ez a motoros tanévkezdés mindig emlékezetes marad.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük