MotorbemutatóMotorok

Vérfrissítés a Husabergnél

44486 TE 250 2165A Husaberg a 2011-es modellévben a régi modellek felfrissített változataival, valamint két teljesen új motorral igyekszik majd a vásárlók kedvére tenni.

A gyár 22 éves történelme során először ad ki kétütemű motort.

A tavalyi év 4 ütemű modellbővítése után a cég a 2011-es évre koncentrálva további újításokat tervezett. Ezek közül is külön kiemelendő az FE modellek első villái closed-cartridge rendszerűek. Ez a rendszer már bizonyított az FX450-es cross-country modellen is. A kormánynál megerősített váz, valamint az esztergált kormánykiflik az új első villával együtt eddig elképzelhetetlen csillapítást és visszajelzést adnak az első futóműről.

A változást a gyár láthatóvá tette. A 2011-es évtől az offroad modellek külseje is megváltozik, felfrissül, azonban nem veszti el a Husabergre jellemző vonásokat.

Az FX450 és az FS570 Supermoto is megkapta a fent említett erősített vázat, így a kormány környéke kevésbé flexibilis, aminek köszönhetően nagy sebességnél stabilabb a motor, emellett pedig a villák is jobban működnek.

Az FS570 Supermoto, amely a tavalyi évben hatalmas újdonság volt a modellpalettán, az új évre új, erősebb első féket kap.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A Husaberg mindig nyitott volt az újítások felé, jellemző motorjaira a könnyű szerkezet és a remek kezelhetőség. A 4 ütem világát kategóriájukban már teljes mértékben kiaknázták, így 22 év után megszületett az elhatározás, 2011-ben két újabb modell kerül majd a kereskedésekbe, ezeket azonban a megszokott 4 ütemű blokk helyett 2 ütemű erőforrás hajtja majd. Az új modellek a TE 250 és a TE 300 nevet kapták, természetesen a számozás ebben az esetben is az űrtartalmat jelzi.

Az új modellekkel a Husaberg azoknak igyekszik a kedvében járni, akik szeretik a 2 ütem jellegzetes karakterisztikáját, valamint ultra könnyű, remekül vezethető és eleven erőforrású motort keresnek. Ezek mellett azonban nem elhanyagolható az sem, hogy a 2 ütemű modellek fenntartási költsége is viszonylag alacsony.

A TE modellek szívét egy 249 ccm-es és egy 293.2 ccm-es, extra könnyű 2 ütemű blokk alkotja. A blokkot a legkifinomultabb technikával látták el. A hat sebességes váltót kifejezetten endurozáshoz fejlesztették. A finom váltást a Brembo hidraulikus kuplungja segíti. 4 ütemű társaikhoz hasonlóan a TE család is fordított első villákat kapott. A fékek szintén a Brembotól származnak. 44440 Action TE Rocks 2165

Motoros Védő Harang CsamShop motoros webáruház

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük