fbpx
MotorbemutatóMotorok

Üdítően szép kalocsai mintás Pannónia

Sok megrendelésetek van?

− Az a jellemző, hogy inkább felújítani hoznak motorokat, nem komplett megrendeléseink vannak. Például valakinek a nagyapjának volt egy Csepelje vagy Pannóniája, és azt szeretné felújíttatni. Családi örökség, amihez kötődik… Ilyenkor megbeszéljük, mik a tervei: „szép” motort akar vagy „szépet és jót”. Ezt el kell dönteni az elején! Saját magunk is, úgymond raktárra készítünk veterán gépeket, de most már azt látom, hogy nem igazán van erre igény. Visszafogták az emberek a vásárlásaikat, nincs fizetőképes kereslet a motorokra. Raktáron van jelenleg 8-10 db motorkerékpárunk, ami eladó. Az elmúlt hetekben szerencsénk volt, mondhatni, mert sok gépünket megvásárolták gyűjtők. De van úgy, hogy fél évig egy darabot sem adunk el. Vállaljuk egyébként a motorok komplett forgalomba helyezését, üzemben tartását. A 18. kerületben, a Nagykőrösi úton van egy raktárunk, műhellyel, 140 négyzetméteren.

Egyébként sok rendezvényre szoktátok kivinni a gépeket?

− Célirányosan szoktunk kiállításokra menni, ahol inkább oldtimerek vannak fókuszban. Azt látjuk, hogy ez sem annyira járható út, mert a szűk szakmát inkább az eredeti motorok érdeklik. Nem sok presztízse van ma Magyarországon ennek a dolognak – gazdaságilag nem éri meg százezreket elkölteni bemutatókra. A veterán motor kiállításokra inkább a gyűjtők járnak, akik kiviszik a motorjaikat mutogatni, és nagy lendülettel beszélnek a klubtársakkal, de ez nem a mi világunk. Pontosan egy olyan pozícióban vagyunk, ami szerencsétlen ebből a szempontból, mert restaurátorokként nem találjuk a helyünket igazán.

Mi a helyzet a motoros találkozókkal? Ott is szoktak néha lenni veterán kiállítások…

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

− A motoros találkozókkal az a baj, hogy ugye a gépek nagyon sérülékenyek és nehézkes a szállításuk. Ha minden alkalommal keletkeznek a motorokon apróbb sérülések, nem éri meg egyszerűen pénzügyileg, hogy erre áldozzunk. Az utóbbi két évben kint voltunk Alsóörsön, a Harley-Davidson Fesztiválon, eléggé jelentős mennyiségű motorkerékpárral. Bevallom férfiasan, hogy anyagilag teljes csőd egy ilyen kitelepülés. Tehát, inkább azt mondom, hogy nem megyünk ki. Ha nem tudok motort értékesíteni, nagyon deficites és időigényes vállalkozás, hogy feláldozzam ezért a hétvégéimet. De, reméljük, hogy ez nem marad így sokáig!

Honnan ez a nagyfokú érdeklődés a veterán vasak iránt?

− Nálam ez gyerekkori szerelem, a veteránokkal kapcsolatos műszaki és egyéb ismereteket önszorgalomból tanultam meg. Egy rendszerintegrátor cégnek vagyok egyébként a tulajdonosa. Visszatérve a témához, a veterán motor soha sem lesz olyan, mint egy széria-gép. Sokszor 60-70 éves konstrukciókról beszélünk. Ezeket a vasakat mindig „simogatni” kell! Nem úgy működik, hogy ha elmegyek egy túrára, reggel berúgom a motort és indulhatok. Egy veterán túrára felkészülni sokszor két-három napig tart, hiszen mindent le kell ellenőrizni. És még ezután is ajánlatos, ha vannak az embernél tartalék alkatrészek. Őseink azért bejárták Európát ezekkel a gépekkel, viszont ugye értettek hozzájuk és megfelelő mennyiségű alkatrészt vittek magukkal.

Szinte szertartásos jellegű egy veterán gépet gondozni és motorozni vele…

− Régóta dédelgetett álmom, hogy szép lenne, ha minden magyar motoros garázsában állna egy régi magyar veterán gép… Őrizzük meg, ami még van – ne a szemétdobon és szétbontva végezzék ezek a motorok! Bár, azt gondolom, hogy annak, akinek a milliós motorcsodákra van pénze, egy pár százezres veterán gépet igazán betehetne mellé, és mutogathatná a gyerekeinek, unokáinak…

Egyszer lehet, hogy ennek is eljön az ideje… Addig is, amíg vannak Sándorhoz hasonló, a hagyományokat tisztelő és őrző motorosok, nem fognak végleg eltűnni, vagy múzeumokban porosodni a veterán járművek.image189image190image191

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x